Ország-világ

2018.07.12. 15:45

MSZP: a nemzetközi közösség segítségét kérik a Quaestor-károsultak

A nemzetközi közösség segítségét kérik a Quaestor-károsultak, hogy az állami kártalanításon túl a felszámolási eljárásban is érvényesíthessék kártérítési igényüket - közölte az MSZP elnökhelyettese csütörtökön Budapesten.

Szakács László a Parlament déli bejáratánál tartott sajtótájékoztatón - ahol mintegy ötven károsult is megjelent - elmondta: 220 milliárd forint tűnt el a Quaestornál, a károsultak száma 32 ezer, és három éve nincs felelőse az ügynek.


Hozzátette: az állam a kártalanítási alapból a kisbefektetők kárának 17, illetve 25 százalékát fizette ki, majd elvették tőlük annak jogát, hogy saját követelésük után menjenek. 


A szocialista politikus kifejtette: a törvény szerint a károsultak az állami kártalanításon túl nem érvényesíthetik követelésüket a felszámolási eljárásban, vagy ha a felszámoló csalárdul járt el, akkor a felszámoló ellen. 


Azért fordulnak a nemzetközi közösséghez, hogy adják vissza nekik ezt a jogot - mondta Szakács László.


Kálmán-Pikó István, a Quaestor-károsultak képviselője közölte, levelet írnak az összes európai parlamenti képviselőnek, továbbá az EU és a NATO tagállamai magyarországi nagyköveteinek, mert ugyan a Sargentini-jelentésben "egy félmondat erejéig" szerepel a Quaestor-ügy, de annak részleteit is szeretnék megvilágítani.


Hozzátette: a Quaestor-vagyon eltűnt, régen kormányközeli vállalkozóknál van. Kifizették a minisztériumokat, az önkormányzatokat és a VIP-listán szereplőket, ezzel szemben a 32 ezer kisbefektető semmit nem kap - közölte. Szerinte ez is mutatja a jogállamiság magyarországi helyzetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában