Ország-világ

2018.12.31. 08:19

Már nem Hillary Clinton, hanem Michelle Obama a legcsodáltabb nő Amerikában

Már nem Hillary Clinton, hanem Michelle Obama a leginkább csodált nő az Egyesült Államokban a Gallup friss közvélemény-kutatása szerint.

mti

Az előző elnök, Barack Obama neje 17 év után szorította le az első helyről a volt külügyminisztert, demokrata szenátort és first ladyt, a 2016-os elnökválasztás vesztesét. Michelle Obama, akinek Így lettem címmel nemrég jelentek meg az emlékiratai, korábban háromszor volt második az évente közölt listán, amelyen a második helyen ezúttal Oprah Winfrey televíziós személyiség áll. Hillary Clinton a harmadik, a jelenlegi elnök, Donald Trump felesége, Melania pedig a negyedik.

Az Egyesült Államokban leginkább csodált tíz nő között van - rekordot jelentő ötvenedik alkalommal - II. Erzsébet brit uralkodó, Angela Merkel német kancellár, a leköszönő amerikai ENSZ-nagykövet, Nikki Haley is, csakúgy mint a Nobel-békedíjas Malala Juszafzai. A férfiaknál tizenegyedik éve Barack Obama az első, őt Donald Trump követi a második helyen. A tízben szerepel még mások mellett Ferenc pápa, Bill Gates, Elon Musk és a dalai láma. A hét végén ismertetett reprezentatív felmérés 1025 ember megkérdezésével készült. A Gallup közvélemény-kutató intézet 1946 óta egyetlen év, 1976 kivételével minden esztendőben összeállította az Egyesült Államokban leginkább nagyra tartott személyiségek listáját.

Címkék#usa
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában