Ország-világ

2019.04.17. 09:00

Két héten belül essen!

Nyugaton életmentő volt a kis eső, a megye keletre eső részeit csak megcirógatta, de az országos átlaghoz képest a térség helyzete így is istenes. Most 50-70, egy hónap alatt akár 100 millimétert is kér még a föld, öntözni a legtöbb helyen nem tudnak. Az élelmiszerárak biztosan emelkednek.

Laczó Balázs

Németh Gergely, a megyei agrárkamara elnöke szerint életmentő volt a kis eső, az Alpokalján 30– 35 milliméter esett, míg a keleti részen 10–15 milliméter. Nagy Károly elnöktől pedig tudjuk, hogy a kónyi „Haladás" Mezőgaz- daság Kft. földjeire 20–22 milliméter hullott, ez hát a megyeiközépátlag.

 

 

 – Most olyan fázisban van a termés, hogy hetente húsz-huszonkét milliméterre lenne szükség. Nagyon bízunk az esőben, tudta, hogy országosan ennél is nagyobb az aszály – mondja Németh Gergely. – Ez közvetve mindenre kihat, az árak biztosan emelkedni fognak, öntözésre a legtöbb helyen nincs lehetőség. Gazdaságosan öntözni egyébként a gabonaféléket nem is lehet, más a helyzet a zöldséggel, gyümölccsel, de a gazdák e téren is igen el vannak maradva. 


A Szigetközben igen kevés volt a csapadék, a Darnózseli Agrár Zrt. elnöke, dr. Tóth László azt mondta: két hét alatt 15 millimétert kapott a föld. Egy hónapon belül minimum jó 50 milliméter kellene, de még jobb lenne a több: akár 90–100 milliméter három részletben. Hozzátette: ebben a hónapban a cég nem kezd öntözni, várja az égi segítséget.

 

Nagyszentjánoson  adott a technika az öntözéshez, de az a gazdaságos, ha nem kármentésre kell használni.

Nagyszentjánoson adott a technika az öntözéshez, de az a gazdaságos, ha nem kármentésre kell használni.


– Az öntözés elsősorban nem arra szolgálna, hogy szárazság idején alkalmazzuk – mondja Szajkó Lóránt, a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. elnöke. – Persze megpróbáljuk menteni vele, ami menthető, de inkább az volna a szerepe, hogy olyan növényeket termeszthessünk, amiknek több nedvességre van szükségük. Így lehet kitermelni a drága öntözési technika költségét. Minden táblát egyébként sem lehet megöntözni, de természetesen szerencsésebbek vagyunk a többségnél, hogy adottak a feltételeink. Sok helyen lesz átlag alatti a termés, mert a tavaszi hónapokra jellemző mennyiség egyharmada esett és télen is alig volt csapadék. 


A gyümölcsfák még hat hétig kibírják – mondja a pázmándfalui almatermelő, Bacsa István –, de a gabonának jó egy hónap alatt 60– 70 milliméter kellene. Most nálunk 4–7 milliméter esett. 


– Ha nem lesz két héten belül legalább tíz-tizenöt milliméter, azt a gabona itt is ugyanúgy megsínyli, mint az Alföldön. Országszerte nem lesz fél termésnél jobb a hozam, márpedig ahogy én ismerem a dolgokat, amikor beharangozzák a terménycsökkenést, akkor 15 százalékkal drágul a kenyér. Hiába esett Európa más részein több eső. Persze amikor meg jobb a termés, akkor a kenyér nem lesz olcsóbb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában