Ország-világ

2018.09.17. 18:37

Győrből indult, országossá vált az `Összefogás a mérgezések´ ellen kampány

A Somogyi Elektronic Kft. és a Kisalföld tél végén indított jótékonysági kampányt a szén-monoxid-mérgezések ellen. Az akció során a győri székhelyű cég vállalta, hogy CO-érzékelőket ingyen ad rászoruló családoknak Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében. Az észak-dunántúli siker után a kampány mostantól országossá vált.

Szeghalmi Balázs

"Amikor útnak indítottuk a kampányt, óvatosan azt a célt fogalmaztuk meg, hogy az összes jótékonyságra szánt érzékelőt juttassuk el családoknak. Első körben szűkebb hazánk prioritást kapott. Miután két megyében rengeteg készülék jó helyre került, közel 1300 készüléket országosan is rászorulóknak adományozunk" - kezdte Somogyi Zsolt, a győri cég ügyvezetője.  


Igények szerte az országból


Két elismert közhasznú szervezet, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) csatlakozott a jó ügyhöz. A NOE elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin és a MAVE vezetője, Csordás Ágnes Katalin örömmel vállalta, hogy partnerként részt vesznek az akcióban és koordinálják a szén-monoxid-érzékelők osztását szerte az országban. A kampány során fontos szempont volt, hogy olyan egyesületek, önkormányzati fenntartású intézmények végezzék a CO-érzékelők osztását, melyek neve garancia a minőségi munkára, a korrekt adományozásra.

 

Gál Márta (b) és Babosné Vera (j) készítik a két országos közhasznú egyesületnek adományozott CO-érzékelőket. A családok a fűtési szezon indulása előtt megkapják a készülékeket.

Gál Márta (b) és Babosné Vera (j) készítik a két országos közhasznú egyesületnek adományozott CO-érzékelőket. A családok a fűtési szezon indulása előtt megkapják a készülékeket.


A Magyar Védőnők Egyesületének lapjában és digitális hírlevelében felhívás jelent meg, hogy lehet igényelni a mérgező gázt jelző készülékeket. A védőnők többek közt Heves megyétől kezdve Vác környékén át Zala megyéig jelentkeztek a lehetőségre. Kértek érzékelőket a Debrecen közeli Vámospércsről, mely utolsó előtti falu a magyar-román határnál.


Nem hittek a fülüknek


"A körzetemben szerencsére eddig nem történt CO-mérgezés, szeretném, hogy ez a jövőben is így maradjon. Ezért igényeltünk 50 érzékelőt, melyet az őszi fűtés szezon indulása előtt oda adunk a családoknak" - mondta Kempf Anikó védőnő, aki a Mohács közeli Somberekre kérte a készülékeket.

 

Fotók: Szilasi Gergely

Fotók: Szilasi Gergely


A Heves megye déli részén található Kömlő halmozottan hátrányos helyzetű település, az itt élő emberek többsége nem engedheti meg a több ezer forintos készülékek vásárlását. "475 ember tartozik a körzetembe. Amikor meghallották, hogy ingyen CO-érzékelőt adunk nekik, többen nem akarták hinni a fülüknek. Az itt élők a híradásokból tudják, hogy a mérgező gáz akár halált is okozhat" - közölte Kissné Vizkeleti Anna kömlői védőnő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában