gyanús utalások

2020.09.29. 19:09

Francia dzsihadistákat pénzelőket vettek őrizetbe Franciaországban

A nyomozók szerint két 25 éves francia dzsihadista hozta létre a hálózatot.

Őrizetbe vettek 29 embert kedden Franciaországban egy terrorfinanszírozási rendszer miatt folyó nyomozás keretében: a feltételezések szerint a gyanúsítottak az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek francia tagjainak utaltak át pénzeket Szíriába – közölték igazságügyi források.

A terrorelhárítási akció keretében 26 megyében 55 házkutatást végeztek a nyomozók, és 29 embert előállították. A 22 és 66 év közötti gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy a Szíriában tartózkodó dzsihadista hozzátartozóiknak egy internetes hálózaton keresztül küldtek pénzeket.

Terrorista összeesküvés és terrorizmus finanszírozása gyanújával január 24-én azután indult előzetes eljárás, hogy kiderült, a még Szíriában tartózkodó francia dzsihadistákat egy szofisztikált pénzügyi rendszeren keresztül pénzelik a hozzátartozóik.

Az ügyészség szerint a 2019-ben elindult rendszer lényege, hogy Franciaországban kritopvalutákat vásároltak a hozzátartozók, amelyeknek a referenciát titkos üzenetekben eljuttatták a dzsihadistáknak Szíriába, akik azt bitcoinoldalakon beváltották.

A nyomozók szerint két 25 éves francia dzsihadista hozta létre a hálózatot. Mielőtt 2013-ban Szíriába utaztak, azzal gyanúsították őket, hogy az al-Kaidához tartozó Hayat Tahrir Al-Sham nevű terrorcsoport tagjai, és ezért elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Távollétükben a párizsi büntetőbíróság 2016. április 10-én tíz év börtönbüntetésre ítélte őket – jelezte a vádhatóság.

Marie Dosé, a kedden őrizetbe vettek egy részének ügyvédje szerint a francia „hatóságok is jól tudják, hogy anyagi támogatás nélkül a dzsihadisták gyerekei, akik szíriai táborokban vannak jelenleg, közvetlen életveszélyben vannak”.

„Nem hajlandók hazaszállítani ezeket a gyerekeket, és a családoknak pedig megtiltják, hogy bármilyen segítséget nyújtsanak nekik” – hangsúlyozta az ügyvéd, aki szerint a hozzátartozóknak nem volt lehetőségük másképpen pénz küldeni Szíriába.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában