Közel-keleti konfliktus

2024.04.20. 08:05

A reménybeli gázai tűzszünetről tárgyalt a török elnök a Hamász vezetőjével

Az izraeli–palesztin háború 197. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Recep Tayyip Erdogan török elnök (j) kezet fog Iszmáil Haníjével, a Hamász palesztin iszlamista szervezet vezetőjével MTI/EPA/A török elnökség sajtóhivatala

Forrás: MTI/EPA/A török elnökség sajtóhivatala

Fotó: -

Az amerikai képviselőház elfogadta az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt segélycsomagot

Az amerikai képviselőház hosszú és nehéz viták után szombaton demokrata párti és republikánus támogatással elfogadta az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt 95 milliárd dolláros  segélycsomagról szóló törvényjavaslatot.

A Joe Biden elnök által hónapok óta szorgalmazott segélyterv 61 milliárd dollárt irányoz elő az Oroszországgal háborúban álló Ukrajna számára, Izrael pedig több milliárd dollárra számíthat egyebek mellett a Vaskupola néven ismert rakétavédelmi rendszere megerősítéséhez.

A képviselők támogatást szavaztak meg Tajvannak, hogy segítsék Kínával szemben, és intézkedést hoztak, amellyel ultimátumot szabnak a TikTok kínai videómegosztó szolgáltatásnak: megtiltják az alkalmazás használatát az Egyesült Államokban, ha a közösségi portál nem szakít a ByteDance nevű anyavállalatával és Kínával.

A törvényjavaslatról még a szenátusnak is döntenie kell. Chuck Schumer, a demokrata pártiak szenátusi vezetője szerint a felsőház már kedden tárgyalhatja a jogszabályt.

A reménybeli gázai tűzszünetről tárgyalt a török elnök a Hamász vezetőjével

Iszmail Haníjével, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet politikai bizottságának vezetőjével találkozott szombaton Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török elnök, hogy megvitassák a Gázai övezeti háború egy reménybeli tűzszüneti megállapodásának feltételeit – jelentette a TRT török állami műsorszolgáltató.

Erdogan és Haníje beszélt az övezet elleni izraeli támadásokról, a segélyek „megfelelő és akadálytalan” szállításáról, valamint a térség „tartós és igazságos békéjéről” – írta Erdogan kommunikációs kabinetje az X mikroblogon.

A török hivatalos közleményekben nem volt szó azokról az izraeliekről, akiket a Hamász tavaly október 7-ei terrortámadásában túsznak elhurcolt a övezetbe.

Törökország eltökélten támogatja az „azonnali tűzszünetet” és a gázai „tömeggyilkosságok” leállítását célzó diplomáciai erőfeszítéseket

 – mondta Erdogan Haníjének a közlemény szerint.

A török elnök a palesztin szervezetek egységét szorgalmazta saját államuk megteremtése érdekében.

ERDOGAN, Recep Tayyip
Recep Tayyip Erdogan török elnök (k) megbeszélést folytat Iszmáil Haníjével, a Hamász palesztin iszlamista szervezet vezetőjével (k-b) és a török külügyminiszterrel, Hakan Fidannal (k-j) Isztambulban 2024. április 20-án
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA/A török elnökség sajtóhivatala

Erdogan hangsúlyozta, hogy az Irán és Izrael közötti minapi fegyveres konfliktusnak nem szabad elterelnie a világ figyelmét Gázáról.

A találkozón jelen volt Háled Mesál, a Hamász egyik magas rangú vezetője, valamint török részről Hakan Fidan külügyminiszter és Ibrahim Kalin, a hírszerzés főnöke is. Előzőleg Fidan egyiptomi hivatali kollégájával közös isztambuli sajtótájékoztatóján sürgette, hogy legyen vége az „izraeli megszállásnak”, és a felek térjenek vissza a kétállami megoldásról folytatott tárgyalásokhoz. További részletek nem ismertek az egyeztetésről.

Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint Fidan szerdán Katarban találkozott Haníjével, hogy a gázai tűzszünetről és a túszok elengedéséről tárgyaljanak.

Erdogan a minap a Gázai övezeti „tömegmészárlás” miatt ismét bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Izrael határozottan visszautasította Erdogan kijelentéseit.

Az elnök szóbeli támadásai ellenére Törökország a közelmúltban felgyorsította a közvetítést célzó erőfeszítéseit a gázai háborúban. Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom közvetítésével folyó tárgyalások eddig nem vezettek eredményre.

Izrael a Hamász 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadása megtorlásaként indított hadműveletet a szervezet ellen, és ennek a Hamász vezette egészségügyi minisztérium adatai szerint már több mint 33 ezer halálos áldozata van.

Az ENSZ-beli vétó után Abbász újragondolja a kétoldalú kapcsolatokat

A ciszjordániai vezetés újra akarja gondolni a kétoldalú kapcsolatait az Egyesült Államokkal Washingtonnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában a palesztin államiság ellen emelt vétója után.

Az Egyesült Államok megsértett minden nemzetközi törvényt, és figyelmen kívül hagyott a kétállami megoldással és a térség békéjének megteremtésével kapcsolatos minden ígéretet

– jelentette ki szombaton a Wafa hivatalos palesztin hírügynökségnek adott interjúban Mahmúd Abbász.

ABABBÁSZ, Mahmúd
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke 
Fotó: Alaa Badarneh / Forrás: MTI/EPA

Az Egyesült Államoknak fel kell ismernie, hogy a térséget nem lehet stabilizálni a palesztin kérdés igazságos megoldása nélkül – tette hozzá a Palesztin Hatóság elnöke.

Felül fogjuk vizsgálni a kétoldalú kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, hogy biztosítsuk népünk érdekeinek a védelmét

– mondta Mahmúd Abbász.

A palesztin vezető bírálta a Washington által Izraelnek nyújtott támogatást is, egyebek mellett azt, hogy az Egyesült Államok fegyvereket szállít Izraelnek a gázai háború idején.

Kiábrándítónak és felelőtlennek nevezte az amerikai vétót. A palesztin vezetés új stratégiát fog kidolgozni a palesztin ügy előmozdítása érdekében – tette hozzá.

Az Egyesült Államok csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvétózta azt a határozattervezetet, amelynek értelmében Palesztina államként lett volna a világszervezet teljes jogú tagja. Az Egyesült Államok álláspontja szerint a kétállamiságról Izraellel kötött megállapodás a teljes jogú ENSZ-tagság előfeltétele.

Rafahra légicsapásokat mért az izraeli hadsereg

A Gázai övezet déli részén fekvő Rafahra civilek életét követelő légicsapásokat mért, Ciszjordániában pedig szárazföldi hadműveletet hajtott végre az izraeli hadsereg szombatra virradóan.

A gázai egészségügyi hatóságok szombaton közölték, hogy az éjjel légitámadás érte Rafah város egyik lakóépületét, legkevesebb kilencen meghaltak, többségükben gyermekek.

Egy rokon elmondása szerint a Rafah nyugati, Tel Szultán nevű negyedét ért rakétatámadás áldozatai – hat gyermek, két nő és egy férfi – mind egy család tagjai voltak.

Palesztinok szedik össze a megmaradt tárgyaikat az izraeli támadás után Rafahban
Fotó: AFP

A gázai palesztin hatóságok közlése szerint az éjszaka folyamán egy másik légicsapás is érte Rafahot, ottani esetleges áldozatokról azonban nem érkezett jelentés.

Az izraeli hadsereg (IDF) arról számolt be, hogy pénteken rakétaindító állásokra mért légicsapást a Gázai-övezet északi részén fekvő Bét Hanunban, ahonnan a Hamász aznap a Gázai övezettel szomszédos izraeli Szderót várost támadta. Emellett további többtucatnyi célpont ellen indult bevetés – fűzték hozzá.

Ciszjordániában szárazföldi katonai műveletbe kezdett az IDF 

A palesztin egészségügyi hatóságok szombati jelentése szerint az izraeli erők legalább két palesztint megöltek, hetet pedig megsebesítettek Núr as-Sámsz menekülttáborban, amelyet a hadsereg kordonnal zár el a külvilágtól.  

 Meg nem erősített palesztin médiajelentések szerint az izraeli katonaság további négy embert megölt, köztük az Iszlám Dzsihád terrorszervezet helyi parancsnokát, emellett számos palesztint őrizetbe vettek, és jelentős károkat okoztak az utakban, egészségügyi létesítményekben és lakóépületekben.

Az Iszlám Dzsihád szombaton közölte, hogy fegyveresei reggel heves tűzpárbajt vívtak az izraeli erőkkel a menekülttábor közelében fekvő Tulkaremben. A város lakói az izraeli agresszió ellen tiltakozva általános sztrájkba léptek, szombaton az üzletek, az éttermek és a kormányhivatalok is zárva tartottak.

Az IDF megerősítette, hogy a helyi terrorista infrastruktúra felszámolására péntek óta hadműveletet hajt végre a körzetben, közleményük szerint válaszul arra, hogy ott állomásozó erőiket tűz alá vették és pokolgépekkel támadták. A hadműveletben négy izraeli katona megsebesült – jelentették.

A palesztin egészségügyi minisztérium szombati tájékoztatása szerint a Hamász Izrael ellen október 7-én elkövetett terrortámadása óta az izraeli erők csaknem 450 palesztint öltek meg Ciszjordániában, míg a Gázai övezetben több mint 34 ezret. Az utóbbi egy napban legkevesebb 37 palesztin halt meg, 68 pedig megsebesült izraeli légicsapásokban.

Az iráni külügyminiszter gúnyolódott az izraeli válaszcsapáson

Az izraeli fegyverek játékok, melyekkel a gyermekeink játszanak, nem drónok – gúnyolódott Hosszein Amir Abdollahian iráni külügyminiszter a pénteki izraeli csapások után.

Elárulta azt is, nem terveznek újabb megtorlást Izrael ellen.

Ugyanakkor figyelmeztetett, ha újra megtámadják Iránt, akkor azt meg fogják bánni: a válasz azonnali és teljes körű lesz. Álltása szerint korábban csak azért nem támadták Tel-Avivot vagy Haifát, mert a civilek számukra „vörös vonalat” jelentenek. Az iráni csapások egyetlen halálos áldozata egyébként egy hétéves beduin kislány volt.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

Támadás, biztonsági források szerint légicsapás érte az iraki Népi Mozgósítási Erők (PMF) kalsói támaszpontját pénteken.

A PMF azt közölte, hogy nagy robbanás történt a Bagdadtól mintegy 50 kilométerre található bázisán, amely személyi sérülést és anyagi kárt egyaránt okozott. Kórházi források szerint egy katona meghalt, hat pedig megsebesült.

Egyelőre nem tudni, hogy ki követte el az akciót, az Egyesült Államok közölte, hogy nem az amerikai hadsereg áll a támadás mögött.

A PMF különböző fegyveres csoportok, közöttük Irán-barát alakulatok gyűjtőszervezeteként jött létre, később hivatalos biztonsági erőként ismerték el az iraki hatóságok.

Sérült katona a Hilla-i kórházban, miután megsérült egy iraki katonai bázison történt éjszakai merényletben
Fotó: Karar Jabbar / Forrás: AFP

Befejezte a kereskedelmi hajók védelmét egy német hadihajó a Vörös-tengeren

Befejezte a kereskedelmi hajók védelmét a jemeni húszi fegyveresek ellen a Hessen nevű német hadihajó, és szombat kora reggel elhagyta a Vörös-tengert – közölte a német védelmi minisztérium.

A hajót az Európai Unió Aspides nevű vörös-tengeri védelmi missziója keretében február végén telepítették a térségbe, hogy védelmet nyújtson a kereskedelmi hajóknak a gázai háború ellen tiltakozó jemeni fegyveresek támadásai ellen.

A fregatt, fedélzetén 240 fős legénységgel, helyi idő szerint 5:50-kor fejezte be a küldetést, és elhagyta a műveleti területet – közölte a német hadsereg.

A Hessen legénysége több drónt is megsemmisített a német haditengerészet első ilyen jellegű bevetésén.

A német védelmi minisztérium jelentése szerint a hadihajó 27 kereskedelmi hajót kísért át biztonságosan a műveleti területen.

A gázai háború miatt korlátozzák a Dzserba szigeti zsidó zarándoklatot

A Ghriba zsinagóga belsejében a vallási szertartásokra korlátozzák idén májusban a tunéziai Dzserba szigetén az éves zsidó zarándoklatot a gázai háború miatt - közölték a szervezők pénteken közleményben.

A Ghriba Afrika legrégebbi zsinagógája; a zarándoklat, amelyen hagyományosan zsidók ezrei vesznek részt a világ minden részéből, idén május 24. és 26. között lesz.

A közlemény szerint a zarándoklat nem marad el, csak a vallási rítusokra korlátozódik. A döntést kivételes jelleggel, a nemzetközi környezetre tekintettel hozták meg – közölte az egyik szervező az AFP francia hírügynökséggel.

A szervező szerint az ünnepségek elmaradnak, a hívők csak imádkozni és gyertyát gyújtani mehetnek, minden a zsinagógán belül zajlik majd.

A szervezők kevés látogatóra számítanak, mert nem lesznek szervezett utazások, a látogatók csak egyénileg utazhatnak Dzserbára.

Jewish people pilgrimage to Tunisia's El-Ghriba synagogue
A Ghriba zsinagóga Tunéziában
Fotó: Tasnim Nasri  / Forrás: Anadolu via AFP

A zarándoklaton, amelyen az elmúlt években nyolcezren is részt vettek a világ minden részéből, hagyományosan ünnepi, színes felvonulást tartanak egy nagy menóra mögött.

Az Izrael és a Hamász iszlamista palesztin mozgalom közötti háború és a tavalyi események miatt megerősítik a biztonsági intézkedéseket.

A 2023. évi zarándoklat idején két hívő és három csendőr halt meg a zsinagóga előtt egy csendőr által végrehajtott támadásban.

Tunézia a palesztinok elkötelezett támogatója, Kaisz Szaíd elnök bírálta a „Gázai övezetben elkövetett népirtást”.

A Ghriba zsinagógánál, amelynek az építése az időszámítás előtti VI. századra nyúlik vissza, 2002-ben robbanószerekkel megrakott teherautóval merényletet követtek el, a támadásban huszonegy ember halt meg.

Az 1956. évi függetlenné válás előtt Tunéziában több mint százezer zsidó élt, a zsidó közösség lélekszáma jelenleg mintegy ezer főt számlál.

A pénteki eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában