Egészségtelen ideológiák

2022.07.31. 09:44

A genderlobbi a WHO-t is megfertőzte

Tiltakozó petíciót indított az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon törekvései ellen a CitizenGO, amely az embereket meghatározó legfőbb tényt próbálja aláásni. A konzervatív érdekvédelmi szervezet tájékoztatása szerint a WHO bejelentette, hogy frissíti a nemekre vonatkozó útmutatásait – írja a Magyar Nemzet.

A tervek szerint 

az egészségügyi szakemberek által világszerte használt Gender mainstreaming az egészségügyi vezetők részére: gyakorlati megközelítés című kézikönyv új változata rögzítené, hogy a nemi identitás folyamatosan létezik, a biológiai nem pedig nem korlátozódik férfiakra vagy nőkre.

A CitizenGO szerint az Egészségügyi Világszervezet által végrehajtani és előmozdítani próbált változtatások tudománytalan ideológiák mellett foglalnak állást, és elvetik az alapvető biológiai tényeket, nevezetesen, hogy az emberi nem férfiakból és nőkből áll. Hangsúlyozzák, a tudósok nagy része sem ért egyet a WHO törekvéseivel. Colin Wright híres biológus szerint a világszervezet új kézikönyve veszélyes precedensnek nyithat ajtót:

Úgy gondolom, hogy nagyon veszélyes, hogy a genderideológia és a nemi spektrum áltudománya megfertőzött egy globális egészségügyi testületet. A valóság eltorzítása az orvostudományban rendkívül katasztrofális következményekkel járhat.

Dr. Karleen Gribble, a Nyugat-Sydney Egyetem ápolási és szülészeti szakértője továbbá tudománytalannak nevezte a WHO által tervezett változtatásokat. Mint mondta, 

aggasztó az a megfogalmazás, miszerint a férfi és női nem mellett több is létezik, mivel nincs új tudományos bizonyíték arra, hogy kettőnél több nem létezne.

Ennek kapcsán kitértek arra is, hogy a WHO egyre gyakrabban igyekszik olyan eszméket előmozdítani, amelyek dehumanizálják az embert. A közelmúltbeli abortuszirányelveikben például azt állítják, hogy az abortusz alapvető egészségügyi szolgáltatás, és az abortuszellátáshoz való hozzáférés emberi jog, annak megtagadása pedig a nők bántalmazásának minősül.

Emellett beálltak a radikális abortuszpárti követelések mellé is, hogy orvosi látogatás nélkül, telefonon vagy interneten is lehessen abortusztablettát rendelni, illetve hogy a műtéti abortuszt végezhesse nem orvos végzettségű személy is – írja a Magyar Nemzet.

Borítókép: 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában