Ország-világ

2021.10.09. 14:48

Volner: Karácsony bemutatta a baloldal közbeszerzési modelljét

Karácsony Gergely főpolgármester a fővárosi villamosbeszerzési tenderrel bemutatta „a baloldal közbeszerzési modelljét” – jelentette ki Volner János független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten.

A Volner Párt elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: a fővárosi vezetés a német VGF céggel már 2021 februárjában tárgyalásokat kezdett arról, hogy frankfurti villamosokat fognak vásárolni. A cég meg is adta az árajánlatot, Karácsony Gergelyék pedig úgy tették közzé az Európai Unió hivatalos lapjában a közbeszerzési felhívást, hogy ismert volt a beszállító, hogy mit fognak venni és mennyiért.

„Ez nem közbeszerzés, ez a főváros kasszájának lefosztását jelenti”

- fogalmazott.

Megjegyezte azt is, augusztusban ráadásul olyan módon írták a közbeszerzést, hogy beleírták: az kifejezetten a frankfurti villamosok beszerzésére vonatkozik.

A politikus emlékeztetett: ebben az ügyben a Volner Párt már büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen.

Volner János szerint „ezt a bűncselekményt olyan emberek terjeszthették elő, akik korábban is besározódtak” a fővárosi beszerzésekkel kapcsolatban. A főpolgármester hagyta, hogy helyette a BKV vezetői kezdjenek politikai színtéren kommunikálni, miközben a 7,7 milliárd forint értékű közbeszerzésről szóló előterjesztést ő fogadta el egyszemélyben – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy a fővárosi villamosbeszerzés ügyében hétfőn a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul. Ez olyan súlyú ügy, amelyben az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) is vizsgálódnia kell – hangsúlyozta.

A párt elnöke azt mondta:

Karácsony Gergely megérkezésével a fővárosi élére visszatértek „azok a baloldalhoz köthető vörösbárok, azok a baloldalhoz köthető vállalkozók, akiket egyszer már megismerhettünk a Gyurcsány-korszakban”.

A baloldali előválasztás során – folytatta – még Karácsony Gergely kampányfőnökét is Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke „biztosította” egykori államtitkára, Gál J. Zoltán személyében.