Ország-világ

2014.11.25. 18:19

Ebolás holttestek fekszenek az utcákon Sierra Leonéban

Halottszállítók egy csoportja sztrájkba lépett az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai országban.

Halottszállítók egy csoportja sztrájkba lépett az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéban, és megtagadta a vérzéses lázba belehalt tizenöt beteg fertőző holttestének elszállítását a harmadik legnagyobb város utcáiról - jelentette kedden a dpa német hírügynökség.

A munkabeszüntetés oka, hogy a szolgálat munkatársai október óta nem kaptak bért - mondta az ország déli részén fekvő Kenema város kórházának egyik egészségügyi dolgozója. A halottszállítók tiltakozásul két holttestet helyeztek el az egészségügyi létesítmény bejáratánál, egy harmadikat pedig a kórház ügyeit igazgató titkárnő irodájának ajtajánál hagytak.

"Mi az életünket kockáztatjuk az országért, ezért járandóságunkat pontosan ki kell fizetni" - szögezte le.

Helyi értesülések szerint a rendőrség készenlétben állt a helyszínen, hogy megakadályozza a helyzet súlyosbodását.

Október elején egyszer már hasonló okokból sztrájkoltak a halottszállítók az afrikai országban. Akkor a freetowni egészségügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy a helyzet "nagyon kínos", és átcsoportosították a megfelelő összeget a halottszállítók járandóságának kifizetésére.

A járvány vérrel és más testnedvek útján terjed, és a fertőzés különösen nagy veszélyének van kitéve bárki, aki közvetlen kapcsolatba kerül az ebolában meghaltak földi maradványaival.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt pénteki adatai szerint az elsősorban Nyugat-Afrikát - Sierra Leonét, Guineát és Libériát - sújtó ebolajárvány halálos áldozatainak száma már megközelíti az 5500-at. A genfi székhelyű szervezet jelentése szerint november 18-áig 15 ezer 351 embert betegített meg minden idők legsúlyosabb ebolajárványa, közülük 5459-en életüket vesztették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában