Pásztorék kálváriája tovább folytatódik Mosonmagyaróvár sétálóutcájában

Két nyugdíjas lakása élhetetlen állapotba kerülhet a tulajdonos hanyagsága miatt. Bírósághoz fordultak, a per évekig elhúzódott, végül a döntés őket igazolja, de mégsem történik semmi. Az egészségük romlik. Most pedig a holmijukat is kitették az udvarra, aminek sürgősen helyet kell találni.

Munkatársunktól

Felázott falak és parketta, a lakást élhetetlenné tevő állapotok fogadták a Kisalföld munkatársát a Magyar utcai lakásban. Pásztor András és felesége ilyen körülmények között élnek otthonukban. Az idős házaspár kálváriá­­ja még 2012 őszén kezdődött, amikor eladták az akkor még jó állapotban lévő lakásukat. A használati joguk megmaradt, azaz életük végéig az ingatlanban maradhatnak.


A vásárlás után nem sokkal az új tulajdonos – eleget téve kötelezettségének – felújítási munkálatokba kezdett. Többek között a nyílászárókat cserélte és vízzáró szigetelést, új elektromos vezetékezést is kapott a lakás. A Pásztor házaspár szerint azonban a munkálatokat szakszerűtlenül végezték el, és úgy tűnik, az idő az ő álláspontjukat igazolja. – Csak körül kell nézni és láthatja, hogy élhetetlen a lakás. A falak vizesek, a szekrényekbe nem lehet pakolni, mert penészesek. Így kényszermegoldásként az összes holmink a szoba közepén áll, mert nem szeretnénk, ha tönkremennének– mondta Pásztor Andrásné.

 

A város patinás sétálóutcájában lakik a Pásztor házaspár. A lakás állapota és egészségük is megromlott, most segítséget keresnek.

A város patinás sétálóutcájában lakik a Pásztor házaspár. A lakás állapota és egészségük is megromlott, most segítséget keresnek.


– Korábban is itt laktunk és soha nem volt gondunk sem a vizesedéssel, sem a penésszel. Egyre több betegségtől szenvedünk az áldatlan állapotok miatt – fogalmazott Pásztor András. A Pásztor házaspár természetesen bíróság elé vitte az ügyet, amely igazukat már másodfokon is elismerte, valamint kötelezte a tulajdonost az ingatlan állapotának helyreállítására. Ám egyelőre előrelépés nem történt. Az idős, nyugdíjas házaspárnak el kellene költöznie a felújítások idejére, de nincs hova menniük és egyre elkeseredettebbek. – A férjem és én is nehezen közlekedünk már. Bottal, járókerettel tudunk csak járni. A napokban pedig a bérelt helyiségből is kirakták a holminkat az udvarra. Szükségünk van segítségre a pakolásban, valamint egy helyre is, ahol biztonságban tudhatjuk a dolgainkat – zárta szavait Pásztor Andrásné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!