Közösségi kert a plébánián

A használaton kívüli mosonszentmiklósi plébániának és kertjének keresett funkciót Gőgh Tibor atya. Vámosi Eszter kertész-tanárral egy közösségi kertet és teret álmodtak meg.

Mészely Réka

Már évek óta tervezgette Vámosi Eszter kertész-tanár egy közösségi kert kialakítását Mosonszentmiklóson. Terve eljutott Gőgh Tibor plébánoshoz is, aki szintén ugyanezt szerette volna megvalósítani a plébánia kertjében. Mosonszentmiklós egy emberként fogott össze az ötlet megvalósításáért. 


– Már korábban is foglalkoztatott, hogy milyen funkcióval lehetne felruházni a hozzám tartozó, használaton kívüli plébániákat. Így Fehértón felmerült egy fogyatékosok napközi otthonának létrehozása, a kertben gyógynövények termesztésével. Győrsövényházon a helyi iskola használja a plébániát, viszont Mosonszentmiklóson kerestük a célokat – magyarázza Tibor atya, akihez 2017 óta tartozik a miklósi egyházközség. Amint azt Havassy Lászlótól, a plébániai tanácsadó testület alelnökétől megtudjuk: korábban már nyertek pályázatot a plébánia közösségi térré alakításához. A pénzből felújították a tetőt, a falak vizesedését akadályozták meg. Ám nem sikerült befejezni – pénz híján – a teljes beruházást. 


– A mostani elképzelés két részből áll, de reméljük, hogy ezek hamarosan összekapcsolódhatnak. Az egyik része a kert, amely már áprilisban megnyitja kapuit a gyerekek és az érdeklődők előtt. Ehhez minden segítséget megkapunk. Az iskola vezetősége mellénk állt és támogatja az iskolakertként való működtetést. A gyerekek szakkör keretében ismerkedhetnek meg a kertészkedés fortélyaival, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységekkel – veszi át a szót Vámosi Eszter.

 

Már a tavaszi munkákra kész  a plébánia kertje. A Szent Miklós Ökocentrumban oroszlánrészt vállal Vámosi Eszter, Gőgh Tibor és Havassy László.

Már a tavaszi munkákra kész a plébánia kertje. A Szent Miklós Ökocentrumban oroszlánrészt vállal Vámosi Eszter, Gőgh Tibor és Havassy László.


A helyi önkormányzat 250 ezer forinttal járult hozzá a kert költségeihez. A plébános és az egyházközség is az ügy mellé állt, s nagyon sok önkéntes is részt vett benne.


– Néhány évvel ezelőtt egy belső késztetés által elhatároztam, hogy gyerekeket szeretnék kertészkedni tanítani. Ez a vágy aztán elvezetett egy Waldorf-iskolába, ahol elvégeztem a kertész-tanár-képzést és jelenleg 6–7–8. osztályosoknak tartok kertművelés órákat – fűzi hozzá az ötletgazda.


A kertbe elsősorban a helyi gyerekeket várja, hiszen a szakkörök hétköznap zajlanak majd, de hétvégente olyan programokat is szeretnének tartani, ahová aztán bárki eljöhet, akit érdekel. Tibor atya összekapcsolná mindezt a lébényi templom megtekintésével. A kertészkedés mellett olyan foglalkozásokat terveznek, ahol a gyerekek régi idők mesterségeit sajátíthatják el. 


A projekt másik része maga a plébánia épülete, amelyet a Magyar Falu 2019 programban szeretnének felújítani, s közösségi térré alakítani. A kerthez kapcsolódó egyéb tevékenységeknek és programoknak is helyet biztosítanának. A gyerekekkel közösen dolgoznák fel az itt megtermelt terményeket, lekvárt, szörpöt készítenének. Ehhez egy jól felszerelt konyhát alakítanának ki az épületben. Gyógy- és fűszernövények feldolgozását is tervezik.Különböző művészeti, virágkötészeti programokat is terveznek. Mindezek által jó néhány a kerthez, a növényekhez, a természethez kapcsolódó szakmát ismerhetnek meg a gyerekek játékos formában. A felnőttekkel pedig a vegyszermentes termesztés lehetőségeit szeretnék megismertetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!