Építész szemmel Mosonmagyaróvár

Nem biztos, hogy még több attrakció szükséges, inkább a város meglévő erős karakterét kell megőrizni - vélekedett Lenzsér Péter a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület építészfórumán.

Különleges „városlátogatásra" invitált kedden a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület. Bella Sándor alelnök, a Movinnov Kft. korábbi ügyvezetője „vezetésével" Lenzsér Péter és Lukácsi Tamás építészmérnökök kalauzoltak. Kíváncsian hallgattuk, hogyan látják az itt élő és innen elszármazott szakemberek Mosonmagyaróvárt.


„Az épített környezet alakítása felelősséggel jár, hiszen egy-egy döntés évtizedekre, évszázadokra meghatározza a város képét, az ott élők életét" – hangsúlyozta a bevezetőben Bella Sándor. Mindebben óriási az önkormányzat szerepe, mely a városfejlesztés kereteit határozza meg, a befektetőké, akik az elvárásokat fogalmazzák meg és a pénzt biztosítják. Továbbá az építészeké, akik a terveket kidolgozzák. (Lenzsér Péter itt megjegyezte: szerinte a legfontosabb szereplő maga a lakosság.) 


A mosonmagyaróvári származású, ám régóta a fővárosban élő Lenzsér Péter nevéhez fűződik az Ujhelyi-iskola bővítése, a helyi egyetemi kar Lucsony utcai épülete vagy a Futura felújítása. Ugyanakkor szívügyének tartja a vizeket, így a Lajta rendezését, körbehajózhatóságát is szorgalmazta. Pozitívumként emelte ki a város infrastrukturális fejlesztéseit, elsősorban a vízművek, csatornázás terén. A közlekedésben viszont számos hiányosságot sorolt. Például, hogy egy ekkora településen vannak olyan városrészek, ahol szükségszerű autóba ülni, s a parkolási gondokra vagy aközösségi közlekedés foghíjasságára is rámutatott.

 

Szépsége és egyben nehézsége is Mosonmagyaróvárnak, hogy két belvárosa van.

Szépsége és egyben nehézsége is Mosonmagyaróvárnak, hogy két belvárosa van.


A mosonszolnoki sportcsarnok tervezője, Lukácsi Tamás úgy látja, elsősorban a reggeli és délutáni csúcsforgalmat kellene kezelni. És nem is feltétlenül építészeti beavatkozásokkal. Egy lehetőség, hogy csúsztatott időpontokban kezdődjék  az iskolákban a tanítás. 


A társasházépítések kapcsán Lukácsi Tamás az építész felelősségére világított rá: nehéz egyensúlyt találni a beruházók és a lakók elvárásai között, hogy építészetileg és várospolitikailag is vállalható megoldások szülessenek. „Huszonöt éve Mosonmagyaróvárra fürdővárosként tekintettek, nagy szívfájdalmam, hogy ma már nem. Ahogy az is, hogy az óvári piac nem volt életképes. Viszont a fogászati turizmus ragyogóan működik, és pozitívum az ipari park is, mely úgy tűnik, a város méreteihez képest már kicsi" – sorolta Lukácsi Tamás. 

Lenzsér Péter szerint Mosonmagyaróvár meglévő erős karakterét kellene megtartani, s nem feltétlenül további új attrakciókban gondolkodni. Olyan tereket létrehozni, hol a helyiek és a turisták is jól érzik magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!