Hétvégi tűnődések (2024/05-25.)

Jézus mennybemenetelének napján Galileába hívta apostolait, hogy elköszönjön tőlük és küldetéssel bízza meg őket. A Máté-evangélium utolsó bekezdése számol be erről az eseményről. Az evangélista a találkozás első pillanatait leírva megjegyzi: „Egyesek azonban még mindig kételkedtek.” Jézus – a kétségekre válaszul - minden hatalom birtokosaként bízza rájuk a tanítás és a Háromszemélyű Egyisten nevében történő keresztség parancsát. De rögtön biztosítja őket személyes jelenlétéről is. (Mt.28/16-20.)

E rövidke evangéliumi szakasz súlyos tanítást és sorsot fordító bizonyosságot tartalmaz, valamint a helyes létfelismerés lehetőségét tárja elénk. A kételkedés mélyen emberi dolog, ezért ettől az apostolok sem voltak mindig mentesek, pedig őket éveken át fizikai valóságával, emberként is erősített az Úr. Kétségeikre azonban nem „babusgatással” válaszol, hanem újabb feladatot ad, s ezzel újabb próba elé állítja valamennyiüket. Hatalma van. (S ez a hatalom képes arra, hogy akár a reménytelennek tűnő helyzeteket is „átírja”.)

Az Úr jelenlétéhez szokott tanítványok éppen úgy küszködtek az üresség érzésével, mint mi, amikor hozzánk különösen is közel álló szerettünket veszítjük el. Azonban lassan megértették, hogy a Mesternek emberként el kellett közülük távoznia, hogy aztán Istenként továbbra is velük maradhasson. Ezt megértve mégis örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. Később maguk is rádöbbenhettek, hogy Jézus jelenléte nem valamiféle „virtuális valóság”, mert nem csupán eszméiben van jelen, hanem nagyon is valóságosan. Egyszerre bennük és általuk. A közös emlékek és Jézus ígérete nem nosztalgikus melankóliába taszította őket, hanem új lendületet adott és valóságosan megtapasztalható jelenléte pünkösd után vált gyümölcsözővé igazán. Példájuk és hűségük nyomán sokakban született meg ugyanaz a szilárd hit…

Meglehet, a mi életünkből is az a „jeruzsálemi út” hiányzik, mely a szomorúság és üresség érzése ellenére végül mégis örömmel ajándékozza meg az embert. Minden egyes napon, ígéretéhez híven, jelen van közöttünk az Úr: családtagunk, gyermekünk, diákunk, munkatársunk… hordozhatja számunkra; a templom hűvös csendjében, de az is lehet, hogy a természet harmóniája és szépsége által szólít meg bennünket…