Összegezzünk és tervezzünk!

2022.01.12. 11:49

Lista a sikerekről és kudarcokról az önfejlődés göröngyös útján

Az új év első heteiben van úgy, hogy még az óév fáradalmait pihenjük ki, de eljött az idő arra is, hogy tiszta lapot nyissunk, és úgy tekintsünk az előttünk álló hónapok elé, hogy azok, ha lehet, harmonikusak, és a lehető legstresszmentesebbek legyenek. Kulcsfontosságú, hogy az új évben se veszítsük kedvünket, lelkesedésünket, ne vágjuk sutba életjobbító álmainkat. Bármilyen pozitív változás megéri, ha első pillanatban jelentéktelennek tűnik is.

Szabó Csilla

Ha készen vagyunk az elmúlt év összegzéssel, itt az idő tervet készíteni 2022-re.

Forrás: Dreamstime

Abonyi Barbara life coach szerint gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy az új évben időt kell szánni az elmúlt év értékelésére és az új esztendő eltervezésére. Bár sokszor esik szó az év eleji friss lendületről és a következő időszak motiváló célkitűzéseiről, de a legtöbb embernek több napra, sőt hétre van szüksége ahhoz, hogy ezt a lendületet elérje, vagy éppen csak visszarázódjon a régi kerékvágásba. Ez valahol tejesen normális, vallja a life coach, hiszen az év végi hajtás, az ünnepek előtti készülődés, majd a karácsonyi programok lehet, hogy a meglévő energiákat is elvitték. Legyünk türelmesek önmagunkhoz és másokhoz is, ne essünk kétségbe, ha még nem, vagy csak kicsit pislákol bennünk a lelkesedés, a tettvágy, adjunk időt magunknak, hogy objektíven tudjunk visszanézni és tudatosan tudjunk előre tervezni.  

 

Az életben csak a változás állandó, tartja a mondás, és ha visszatekintünk a magunk mögött hagyott évekre, hónapokra, csak helyeselni tudjuk az állítást, ami igaz lesz 2022-re is. A rugalmas alkalmazkodóképességünk nélkülözhetetlen nem csak a munkahelyünkön, de az élet minden területén. Ha pedig elakadunk a mindennapokban, bármikor segítséget kérhetünk, nehogy fizikai vagy mentális egészségünk lássa kárát. Ha ezt belátjuk, már megtettük az első fontos lépést a megoldáshoz vezető úton.

 

Sikerek és kudarcok

 

Ha áttekintjük az elmúlt 12 hónapot, akkor a magánéletünkre és a szakmai karrierünkre egyaránt gondolnunk kell. A visszatekintéssel, ha úgy vesszük, újraéljük az elmúlt év eseményeit, és az eltelt időnek köszönhetően jobb rálátásunk is lehet a történésekre. Az év közbeni tapasztalataink minket is alakítanak, és hatással vannak a következő időszakra is, minden megélt pillanat lehetőséget kínál arra, hogy fejlesszük önismeretünket. 

 

A legjobb, ha írunk egy listát az elért sikereinkről és a belátott kudarcainkról. Olyan listát készítsünk, amiben mi vagyunk a főszereplők – mondja Abonyi Barbara. Mi volt az, amit jól csináltunk? Mi volt az, amiben elbuktunk? Mi az, amin változtatni szeretnénk? Melyek azok a megoldatlan ügyek, amelyeket hónapok óta cipelünk magunkkal? Hogyan tudnánk ezeket megoldani? Számba vehetjük azt is, hogy az elmúlt év történéseinek hatására miben változtunk, mik azok a jó és hasznos tulajdonságok, amit magunkkal vihetünk a későbbiekben is, és mik azok a dolgok, amiket el kell engednünk. 

 

Fontos, hogy összegezzük, mi történt a mögöttünk hagyott esztendőben.
Forrás: Dreamstime

 

Az új évet csak akkor tudjuk energikusan, lendületesen elkezdeni, ha elkészítjük ezt a leltárt, és amennyire lehet, elvarrjuk az elvarratlan szálakat. A karrierünket, munkalehetőségeinket illetően gondoljuk át, hol tartunk, hol szeretnénk lenni, melyek azok a területek, ahol még fejlődnünk kell, és mi az, amit jól csinálunk. Ezekben a kérdésekben kikérhetjük munkatársaink, főnökünk véleményét is. Ha váltani szeretnénk munkahelyet, nagyon fontoljuk meg a döntésünket, a képzeletbeli mérleg mit mutat a mellette vagy ellene hozott érveinkkel. A munkahelyi jóllétünk legsarkalatosabb összetevője az, ha hasznosnak érezzük a munkánkat. Ne felejtsük el azt sem, hogy mindenki számára mást jelent ez a hasznosság, mérlegeljük, hogy a bennünk rejlő tehetséget ki tudjuk-e aknázni a munkánk során. 

 

Év közben is vegyük elő!

 

Ha készen vagyunk az összegzéssel, itt az idő tervet készíteni 2022-re. Egyéni célokat tűzzünk magunk elé, ne közhelyeket „puffogtassunk”. Az új évben ezek növelhetik hatékonyságunkat, belső iránytűként szolgálhatnak számunkra. 

Mit szeretnénk elérni a szakmai, és mire vágyunk a magánéletünkben? Ezek közül melyek a racionális, elérhető vágyak, és melyek azok, amelyek nem feltétlenül valósíthatók meg ebben az évben? Mi kell ahhoz, hogy céljainkat elérjük, vannak-e akadályok, amelyeket le kell győznünk? Ezt a tervet vessük papírra is, majd vegyük elő az év egy-egy szakaszában, és nézzük meg, hol tartunk a megvalósításban! 

 

terveinket vessük papírra is, majd vegyük elő az év egy-egy szakaszában, és nézzük meg, hol tartunk a megvalósításban! 
Forrás: Dreamstime

 

Tanulságos lehet egy év múlva ez a lista, amikor lezárjuk, értékeljük a 2022-es évet. És mielőtt előre tekintünk, tegyük ugyanezt a magunk mögött hagyott 2021-es évvel is. Egy belső utazásra alkalmas az összegzés és a tervezés, ahol jóleső mozdulat lehet az elért célok tényleges vagy képzeletbeli kipipálása. Ehhez pedig nem kell más, csak egyéni fejlődésünk érdekében gondolatban „erőfeszítést tenni” a tervezésre, megtalálni azt, amire a fókuszt helyezzük, bízni magunkban és időnként felidézni, mire vállalkoztunk az év eleji tervezéskor. És továbbra se felejtsünk el nevetni, főleg magunkon, hiszen Seth Stephens-Davidowitz amerikai közgazdász szerint „A humor a frusztrációval, a fájdalommal, az élet óhatatlan csalódásaival való megbirkózás eszköze.”

 

Takarékoskodni nem bűn

Az év eleje arra is jó, hogy kezdjük el takarékoskodni, ha szeretnénk valamit megvenni kisebb vagy nagyobb összegért és eddig nem tudtuk megszerezni. A takarékoskodás amúgy is kifizetődő, hiszen egy „normális” időszakokban is adódhat olyan helyzet, ami előre nem látható és érinti a pénzügyeinket.

Címkék#Press

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában