Kék hírek

2019.03.19. 07:40

Aggasztó tényekre bukkantunk a megyei rendőrségi adatokban

Az utóbbi hetekben több olyan súlyos baleset történt megyénkben, ahol a baleset okozója alkoholt fogyasztott, mielőtt a baj történt. Legutóbb a hosszú hétvégén borult árokba egy férfi Pérnél, aki a vizsgálat jelenlegi állása szerint ittasan ült volánhoz és érvényes jogosítványa sem volt.

Szeghalmi Balázs

Rossz döntés


A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta kiemelten kezeli az ittas járművezetők szűrését a közlekedésből. Ebben nincs meglepő, főleg annak tükrében, hogy szűkebb pátriánkban minden 250. ellenőrzött járművezetőnél merült fel ittasság gyanúja 2018-ban.


"A tudomásunkra jutott anyagi káros baleseteknél minden negyvenedik, a sérüléses baleseteknél minden tizedik esetben közreható tényező volt az alkoholfogyasztás" – közölte Tóth Gabriella rendőr alezredes. A megyei főkapitányság szóvivője hozzátette: több mint 200 ezer autóst szondáztattak tavaly. Ez azt jelenti: 800-an inthettek búcsút jogosítványuknak a rossz döntés miatt. A legtöbben – a nagyszámok törvénye szerint – Győrben, Sopronban és Mosonmagyaróváron buktak le.

 

Hétfőn Abda határában az 1-es főúton végzett ellenőrzést szondával Fábián Valéria és Mike Dániel rendőr őrmester.

Hétfőn Abda határában az 1-es főúton végzett ellenőrzést szondával Fábián Valéria és Mike Dániel rendőr őrmester.

"Finn módszer"


A rendőrség szerint "hibás" az a vélekedés, hogy egy korsó sör, pohár bor nem befolyásolja a reakcióidőt, a vezetéstechnikát. Ennek az ellenkezőjét állítják a baleseti vizsgálatok. A közúti ellenőrzések során a leghatékonyabb forma a "finn módszer" az ittas sofőrök lefülelésére. Megyénkben rendszeresen ellenőrzik így az autósokat, a "koreográfia" a következő: tucatnyi rendőr leállítja a kocsisort, majd elektromos légalkoholteszterrel egyszerre végzi a vizsgálatot. Pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják és velük szemben kezdetét veszi az eljárás. Utóbbi a lebukott sofőrnek olyan több hónapos procedúrát jelent, amit egész életében nem felejt.


"Finn módszerrel" tavaly nyár elején 300 autóst ellenőriztek rövid idő alatt a 82-es győri bevezető szakaszán. Akkor egy sofőr jogosítványát vonták be. Adyvárosban a Magyar utcában és a Földes Gábor utcában rendszeresek a hasonló ellenőrzések. A tavaly nyilvánosságra hozott "finn módszerek" közül a legjelentősebb akciót Mosonmagyaróváron hajtották végre. Ennek apropóját több ittasan okozott, súlyos közlekedési baleset adta a Lajta-parti városban. A "razzia" több órán át tartott, közel 40 rendőr vett részt benne.

 

Örkényi Karolinának nem volt oka aggódni, mikor megállították. Fotók: H. Baranyai Edina

Örkényi Karolinának nem volt oka aggódni, mikor megállították Abda közelében. Fotók: H. Baranyai Edina

"Bújócskautak"


Szintén "tévhit", hogy a rendőrök kizárólag frekventált útszakaszokon, szórakozóhelyek, rendezvények közelében "fújatnak". Az ittasan vezetők kedvelt "bújócskaútjain" nem ritkán tűnnek fel szondával. "Az ellenőrzések során több esetben tapasztaljuk, hogy olyan személyeknél jelez pozitív értéket a szonda, akik előző este, éjszaka fogyasztottak alkoholt és az a szervezetükből még nem ürült ki" – közölte Tóth Gabriella. Az ilyen esetek megelőzésében segíthetnek a – néhány ezer forintért beszerezhető – "otthoni" alkoholszondák. Arra csekély esetben van példa, hogy kis mértékű alkoholfogyasztás után a vérvizsgálat nem eredményez eljárást megalapozó véralkohol-értéket.


Egy biztos: egyetlen alkoholos ital miatt a vezető munkahelyét és megélhetését kockáztatja, hisz lebukás esetén azonnal búcsú inthet a jogosítványának. Rosszabb esetben balesetet okoz, mely az egész életét kettétörheti.

Büntetési tételek


Aki ittasan vezet, 30 vagy 100 ezer forintos közigazgatási bírsággal "számoljon". A büntetőpontok száma 6 és 8 lehet. Minden egyes ittas vezetőt bíróság elé állítanak, ahol több százezer forintos bírság elé néznek.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!