Kezdődik

Gyerekkorom szép emlékei közé tartoznak a tanévnyitók. Végre találkozhattunk hosszú hónapok óta nem látott osztálytársainkkal, rögtön megalakíthattuk az új focicsapatot, s alig vártuk, hogy vége legyen a szavalatnak és az ünnepi beszédeknek. Harmadik-negyedik osztályban már tudtuk fejből: magunknak tanulunk, s azért vagyunk, hogy jól kiművelt emberfőkké váljunk. Meg hozzá minden olyasmi, ami kellett a szocializmus építéséhez.

Valljuk be, ez manapság is így lehet, még ha régóta nincs is szó a múlt rendszer ideológiai agymosási próbálkozá-

sairól. Ma és a következő napokban tehát újra tanévnyitók teszik próbára a kis- és nagyobb gyermekek türelmét. Weöres Sándorral szólva: „Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola, csak aszondom."

Hadd tegyem hozzá, hogy annak idején osztályfőnökünk szeptember eleji jóindulatú mosolyának azért őszintén örültünk. Szeretetteli pillantása és biztató szavai ösztönzést adtak számunkra, hogy szorgosan lapozgassuk a tankönyveket és figyeljünk az órákon, mert tényleg remek dolog a tanulás – általa ismerhetjük meg a világ izgalmas csudáit. Abból pedig annyi van, ahány tantárgy, sőt. Annál is több.

Ha az egész univerzumra vagy a multiverzumra – egyes tudósok szerint ugyan miért ne lehetne egynél több világegyetem? – gondolunk, egyenesen mérhetetlen. Hát nem jobb inkább ilyenekkel foglalkozni, mint az élet kicsinyes és bosszantó dolgaival? Áldottak legyenek hát azok a tanárok, tanárnők, akik úgy oktattak – oktatnak –, hogy a gyereknek eszébe se jusson stresszelni; inkább élvezetét lelje a tudás megszerzésében, s részese legyen annak a felfedező örömnek, amit a páratlanul lebilincselő tudományok rejtegetnek.