Mi marad?

Nagyon rossz döntést hoztam meg akkor, amikor kényszerűen kiléptem a magán-nyugdíjpénztári tagságból. Újra és újra rádöbbenek erre. Először akkor néztem nagyot, amikor kiderült, hogy ha korábban a maradás mellett döntök, mégsem vesztettem volna el úgy az állami nyugdíjjogosultságomat, ahogy beijesztettek ezzel.

Azután akkor lepődtem meg, amikor sehol nem láttam viszont az ígéretek ellenére (saját jussaim között) a magán-nyugdíjpénztárba befizetett summát. Amit egyébként, ha megérném a nyugdíjaskort, akár egy összegben is felvehetnék, de örökölhető is lett volna.

Ebben a pillanatban pedig éppen azért nézek nagyot, mert megdöbbentett az az irdatlan méretű tömeg, amely Mosonmagyaróváron tölti az éjszakákat, hogy aztán jelentős részben Ausztriába járjon át dolgozni.

Mi lesz majd a magyar nyugdíjkasszában, ha a jövőben is marad ez a tendencia, és sok százezren gondolják úgy, hogy külföldön keresnek boldogulást? És mi marad akkor a magyar nyugdíjpénztárban, ha érzékelhető szándékok teljesülése esetén valóban sikerül elriasztani ebből az országból külföldi tulajdonban lévő vállalkozásokat? Közüzemi szolgáltatókat, kiskereskedelmi üzletláncokat, bankokat, kereskedelmi televíziókat, urambocsá! étolajgyártókat.

Én inkább úgy vagyok ezzel, hogy meg kellene becsülni minden vállalkozást, ami munkát ad ebben az országban. Legyen az akár külföldi, akár magyar tulajdonú. Ahogy például az Audi érezheti ezt a megbecsülést a kabinet stratégiai partnereivel egyetemben.

Mert azért az mégsem járná, hogy egyrészt a magán-
nyugdíjpénztári megtakarításainkat is elvették, másrészről viszont az sem lesz, amiből majd az állami nyugdíjat kifizethetnék.

A közmunkások járulékaiból biztosan nem.