Labdarúgó Magyar Kupa

2024.02.26. 13:06

Újra nyerne a kiscsapat, szerdán Mezőörsre jön a Vasas

A héten rendezik a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőit, a sorozatban Győr-Moson-Sopront a vármegyei I. osztályú Mezőörs képviseli.

Vayerék a Nagykanizsa és a Kaposvár után újabb nagy skalpot szereznének a kupában.

Fotó: Nagy Gábor

Három első osztályú párharcot is rendeznek a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, ezek közül kiemelkedik a bajnokságban címvédő Ferencváros és a Debrecen csatája. 
A két csapat bő két héttel ezelőtt az OTP Bank Ligában találkozott egymással, akkor a Dejan Stankovic vezette fővárosiak Varga Barnabás és Kristoffer Zachariassen góljával, hátrányból fordítva diadalmaskodtak. A hétvégén mindkét gárda fontos győzelmet aratott, a Debrecen a negyedik helyen álló Puskás Akadémia ellen nyert és megközelítette két pontra a felcsútiakat, míg az FTC ősi riválisa, az Újpest otthonában tartott gálaelőadást szurkolóinak, 5–0-ra kiütve a lila-fehéreket.
A nyolcaddöntős programot kedden nyitó Diósgyőr és a kupacímvédő ZTE a bajnokságban a nyolcadik és kilencedik pozíciót foglalja el, ugyanakkor a zalaegerszegiek sokkal jobb formában vannak. Idei öt meccsükből egy döntetlen mellett négyet megnyertek, míg a miskolciak ugyanebben a periódusban csak egyszer tudták begyűjteni a három pontot, igaz, szombaton 4–0-ra diadalmaskodtak a Fehérvár felett.
Az Újpest egy másik zöld-fehér csapat, az OTP Bank Ligában listavezető Paks ellen javíthat.
Az M4 Sport kedden a Diósgyőr–ZTE, szerdán a Debrecen–FTC, csütörtökön az Újpest–Paks találkozót élőben közvetíti, utóbbi összecsapást követően pedig megtartják a negyeddöntő sorsolását is.
A nyolcaddöntő programja, kedd: Diósgyőri VTK–Zalaegerszeg, 17.30. Szerda: Mezőörs KSE (vármegyei I.)–Vasas FC (NB II), 13.00. HR-Rent Kozármisleny (NB II)–MTK Budapest, 17.00. Veszprémi SC (NB III)–Kecskeméti TE, Ajka, 17.00. Tiszakécskei LC (NB II)–Kisvárda Master Good, 18.00. Debreceni VSC–Ferencvárosi TC,  19.00. Csütörtök: Szentlőrinc (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II), 13.00. Újpest FC–Paksi FC, 19.00.


Mezőörsön a korábbi NB I-es labdarúgó, Vayer Gábor is felfokozott hangulatban várja  a kupatalálkozót: – Jó lenne továbbjutni, mert mezőörsi futballistaként egykori élvonalbeli együttesemmel, a Pakssal szeretnék találkozni a következő fordulóban. A meccs iránt hatalmas az érdeklődés, úgy tudom,  többen lesznek ezernél, ami a község lélekszáma. Polgármesterünk, a református lelkész, egyszersmind klubelnök Szőke Barnabás és az őt, továbbá a csapatot anyagilag támogató futballkedvelők még kivetítőt is felszereltetnek a pályán, arról nem beszélve, hogy mobil lelátót is bérelnek, mindezekkel emlékezetessé teszik a napot. Egyet ígérhetünk: nem feltett kézzel lépünk gyepre.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában