Labdarúgás

2023.08.26. 14:11

Foci Magyar Kupa - A Csorna visszavágna szombaton a "kis" Haladásnak

Újabb fordulót rendeznek hétvégén a MOL Magyar Kupában, amelyben két Győr-Moson-Sopron vármegyei együttes érdekelt. A Csorna idegenben, a Mezőörs otthon lép pályára a hétvégén.

Kisalföld.hu

Az NB III első fordulójában a szombathelyi csapat utolsó percben lőtt győztes góllal, 2-1-re verte a Csornát. A rábaköziek most szeretnének revánsot venni Vasban.

Fotó: Unger Tamás

Előzetes

Haladás-MÁV–Csornai SE

Szombathely, Haladás VSE Sporttelep, szombat, 16 óra. V.: Sipos.

A rábaköziek az első fordulóban Teskándon győztek, s ezúttal egy csoportbeli ellenféllel találkoznak, ugyanis a szombathelyi együttes is az NB III Északnyugati régiójában küzd a bajnoki pontokért.

A két együttes már találkozott is egymással a bajnokságban, rögtön az első fordulóban Szombathelyen 2–1-re győzött a hazai csapat, amiért a Csorna most a kupában vághat vissza. A Haladás nemrég épp Sopronban futott bele egy komoly vereségbe, a bajnokságban a hazaiak 5–1-re győzték le a vasi zöld-fehéreket. A minta tehát adott egy jó eredményhez.

„Szoros meccset vívtunk a bajnokságban, s szünet után jobban is játszottunk, mint a Haladás, ami bizakodásra adhat okot. Szeretnénk a vereségért revansot venni, már csak azért is, mert a kupában tovább akarunk jutni” – mondta a kupamérkőzéssel kapcsolatban Németh Szabolcs, a Csorna vezetőedzője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában