Női labdarúgás

2023.07.16. 10:48

Amerikából jött az ETO legújabb igazolása

Kisalföld.hu

A magyar válogatott Vachter Fanni és a szerb válogatott Andjela Frajtovic után, tehát egy támadó és egy védő után, egy újabb játékos, egy középpályás szerződtetését jelentette be az ETO FC Győr NB I-es csapata.

24 esztendős Zágonyi Barbara Biatorbágyon kezdte a pályafutását, onnét igazolta le az FTC, majd annak fiókcsapatában, a Kókában szerepelt már nagyon fiatalon az elsőosztályban. Az utánpótlás válogatott játékosnak 2018-ban nagy fordulatot vett az élete, a labdarúgó karrierje, hiszen az Amerikai Egyesült Államokba, pontosabban Oklahomába jelentkezett egyetemre, két évet ott, három esztendőt pedig New York-ban tanult, és szerzett marketingmenedzseri diplomát, valamint a futballt is természetesen ezeken a helyeken folytatta. 

- Öt évet töltöttem Amerikában, ahol remek körülmények között tanulhattam és sportolhattam – mondta Zágonyi Barbara az eto.hu-n. – A diploma megszerzése mellett nagyon fontosnak tartottam, hogy a labdarúgó pályafutásom is a lehető legmagasabb szinten folytatódjon, azt gondolom, mindkét területen helyt álltam az elmúlt időszakban. Nemrégiben tértem haza, több magyar és külföldi csapat is megkeresett, de a különböző tárgyalásikat követően, gyorsan egyértelmű vált számomra, hogy az ETO-ba igazolok. A háttér és a szakmai munka is kimagasló Győrben, remek játékosok közé kerültem. Nagyon motivált vagyok, szeretnék döntőkben szerepelni, nyerni, és olyan teljesítményt nyújtani, amellyel kiharcolom a helyem a válogatottban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában