Várják a diákokat és kiemelt VIP-ajánlat is van

2022.07.28. 11:38

Kézilabda – Audi-ETO – Új bérleteket is bevezetnek

Az Audi-ETO augusztus 8-án, hétfőn kezdi meg a 2022/23-as szezon bérleteinek árusítását. A korábbi éveknek megfelelően továbbra is egész szezonra szóló bérleteket vásárolhatnak meg a szurkolók és az érdeklődők. Elsőként a korábbi bérletesek hosszabbíthatják meg az új évadra éves belépőjüket, majd augusztus 22-től az új bérletvásárlók számára nyílik lehetőség a vásárlásra. A klubvezetés új bérlettípusokat is bevezet.

kisalfold.hu

A szezonban a győriek 20 tétmérkőzésen lépnek pályára majd az Audi Aréna Győrben, hiszen 13 bajnoki fordulót és hét Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést biztosan játszanak saját otthonukban. A BL csoportköre után a csapat helyezésétől függően egy negyeddöntőt vagy egy rájátszást és egy negyeddöntőt rendeznek Győrben. A fentieken túl a Magyar Kupában a sorozat versenykiírásnak megfelelően a zöld-fehérek az 5. fordulóban kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Ezt a találkozót a sorsolásától függően hazai pályán vagy idegenben játsszák.

„Szeretnénk új szurkolókat is megszólítani, ezért idén lesz lehetőség diákbérletet váltani, valamint visszahozzuk az utánpótlásunkban kézilabdázó fiatal sportolók szülei, családja részére a családi bérletet is. Ezen bérlettípusokkal elsősorban a fiatal korosztályt, valamint a klubban sportoló kézilabdázók környezetét szeretnénk megszólítani. Bevezetünk egy VIP-bérletet is, mely lehetőséget ad a mérkőzések megtekintésére az aréna legjobb kilátással bíró helyén teljes ellátással és üzleti, networking lehetőségekkel” – nyilatkozta Endrődi Péter, az ETO ügyvezetője.

Az újra bevezetett utánpótlás családi bérlet ára 100 ezer forint lesz, mely két felnőtt számára névre szóló bérletet jelent, ezeket a klubban sportoló gyermek érvényes versenyengedélyének felmutatásával lehet megváltani, és a bérlet nem átruházható.

A diákbérlet ára 35 ezer forint. Vásárláskor és a mérkőzésre való belépéskor az érvényes diákigazolvány felmutatása kötelező.

Limitált számban lehetőség nyílik VIP-bérlet vásárlására is, mely az egész idényre 900 ezer forintba kerül.

Továbbra is elérhetőek az eddig ismert bérlettípusok, azaz az Arany, a Zöld, a Kék és a Fehér bérletek, melyek megújíthatóak és új bérletesek számára is megvásárolhatóak lesznek.

A bérletek megújítására és vásárlására személyesen a győri Látogatóközpontban (9021 Győr, Baross G. u. 21.), míg online a jegymester.hu oldalon van lehetőség.

További részletek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában