2018.12.20. 09:48
Női kézilabda - Szurkolókkal ünnepelt a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club
Karácsonyi ünnepséget tartott a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club.
Az esemény díszvendége az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes Kocsis Erzsébet volt, akit 1995-ben a világ legjobb játékosának választottak. Az ünnepségen elsőként Horváth Cs. Attila összegezte a 2018-as esztendőt.
„Sok dologban sikerült előrelépnünk idén – kezdte évértékelő beszédét a klub elnöke. A legfontosabb az NB I-be való visszajutás volt, ahol szeretnénk megkapaszkodni. A szakmai stáb sokat dolgozik ezért. Jó érzés egy olyan klub elnökének lenni, amely ennyi szeretetet kap a szurkolóktól. Már megvannak a céljaink a jövőre nézve, ezeket igyekszünk teljesíteni."
A mosonmagyaróvári klub minden korosztályának legjobbját díjazták.
Az ünnepségen felléptek Kránitz Nelli, a Pulzus TSE és Léber László vezetésével a Móra Ferenc Általános iskolai diákjai is, akik karácsonyi műsorukat adták elő. A mosonmagyaróvári önkormányzat részé-
ről Iváncsics János értékelte az eredményeket.
„Nagyon szép évet zárt a klub – mondta a város alpolgármestere. Remek eredményeket sikerült elérni, amelyekre mi is büszkék vagyunk. A városnak nagyon fontos a kézilabda, és mindent meg is teszünk azért, hogy klub hatékonyan tudjon működni. Jó látni a sok fiatal kézilabdás-palántát, és azt, hogy a sportág nagyon gyorsan gyökeret vert Mosonmagyaróváron."
Az MKC karácsonyi ünnepségén a klub minden játékosa külön ajándékot kapott és folytatódott az a hagyomány is, hogy minden korosztályban megválasztják az év játékosát. Az egyéni elismeréseket idén Kocsis Erzsébet adta át.
Az év játékosai, U8: Csáki Veronika (edző: Blahovits Eszter). U9: Szalai Zoé (edző: Blahovits Eszter). U11: Muszik Mira (edző: Farkas Veronika). U12: Tolnai Fanni (edző: Kránitz János). U13: Csák Viola (edző: Kránitz János). U14: Sztranyovszky Laura (edző: Vura József). Serdülő: Pusztai Bianka (edző: Vura József). Ifjúsági: Fenesi Renáta (edző: Balogh Sándor). U22: Domokos Dalma (edző: Balogh Sándor).
Az ünnepség után az NB I-es csapat jótékonysági mérkőzésen lépett pályára a másodosztályú Kispest ellen. A mérkőzés jegybevételéből a mosonmagyaróvári Karolina Kórház gyermekosztályát és a háromévesen súlyos beteg Bihari Kristóf családját támogatta a klub. A találkozó félidejében több száz plüssállat repült a pályára. Az akciót a Mosonmagyaróvári Kézilabda Szurkolók Egyesülete szervezte, a játékokat a helyi óvodáknak adományozzák.
A mérkőzésen a klub két új igazolása, Katona Flóra és Simona Szarková is pályára lépett.
EU-Fire Mosonmagyaróvár–Kispest NKK 32–18 (18–7)
UFM Aréna, 600 néző. V.: Cseszregi, Sipos.
MKC: Scholtz – Katona 5, Gyimesi, Bízik B. 2, Bardi 3, Kopecz 4, Bízik R. 4. Csere: Kovacsicz 4, Marics 2, Szarková 6/1, Szalai, Hajtai, Horváth B. 1, Márczy, Hudák 1, Domokos. Vezetőedző: Bognár Róbert.
Kispest: Andrási – Balogh V. 4/1, Felső 1, Karalyos, Hanusz 1, Mód 1, Szabó E. 3/1. Csere: Győri (kapus), Tarjányi 1, Őz 6/2, Pastorek 1. Vezetőedző: Béki Nagy Bertalan.
Hétméteresek: 1/1, ill. 5/4. Kiállítások: 10 perc, ill. 4 perc.