Helyi sport

2018.02.04. 11:09

Super Bowl LII - Philadelphia Eagles vs New England Patriots - Tom Brady az MVP

A Super Bowlt Minnesotában rendezik.

Munkatársunktól


Nick Foles játéka dönthet a Super Bowlon


A Philadelphia Eagles irányítója, Nick Foles játéka dönthet az 52. Super Bowlon, a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjén a Budapest Cowbells játékosa, Czirók Márton szerint. "Ha önmagát tudja hozni, és nem azt, amit az alapszakasz utolsó hetében, akkor megszorongathatják, és meg is foghatják a New England Patriots csapatát. Amennyiben ez nem sikerül, esélyük sincsen" - vélekedett az M1 aktuális csatornán vasárnap este Czirók. Buday Zoltán elemző emlékeztetett, hogy Foles - csapattársa, Carson Wentz sérülése miatt - csupán öt-hat héttel ezelőtt lett kezdőjátékos, ezért neki sokat számíthat, hogy a csapatoknak két hetük volt a felkészülésre a Super Bowlt megelőzően.


A szakértő kifejtette, hogy a címvédő New England irányítója, a 40 esztendős Tom Brady az egész idényben úgy játszott, mintha csupán 25 éves lenne. Hozzátette, ha ilyen formában lesz a döntőben is, az szinte biztosan győzelmet ér együttese számára. Mint elhangzott, a világ legnézettebb egyestés sporteseménye nem csak a játékról, hanem a lélegzetelállító körítésről, s az őrült összegekről is szól. A félidőben Justin Timberlake lép majd fel, egy félperces reklámért 5,5 millió dollárt (1,37 milliárd forint) kell fizetniük a hirdetőknek, míg a legolcsóbb jegyek - két nappal a találkozó előtt - 3200 dollárba (797 ezer forint) kerülnek legálisan az interneten. A finálé magyar idő szerint hétfő éjjel 0.30 órakor kezdődik Minneapolisban.


Tom Brady az MVP


Tom Bradyt, a magyar idő szerint hétfőn 0.30 órakor kezdődő Super Bowlban résztvevő New England Patriots irányítóját választották a profi amerikaifutball-liga (NFL) mostani szezonjának legértékesebb játékosává (MVP).


Az ötszörös bajnok irányító - aki ha nyer a Philadelphia Eagles elleni nagydöntőben, akkor az NFL-történetének egyetlen hatszoros bajnoka lesz - a négy nagy amerikai sportbajnokság (NFL, NBA, NHL, MLB) történetének legidősebb MVP-je lett 40 évesen és 150 naposan, mellette csak a baseball-legenda, Barry Bonds érdemelte ki ezt a címet 40 fölött (40 évesen és 71 naposan). Brady 2007 és 2010 után harmadik alkalommal lett MVP.


A legjobb támadónak Todd Gurleyt, a Los Angeles Rams futóját választották,, míg a védők között csapattársát, Aaron Donaldot látták a legjobbnak a szakírók. Az újoncok között a "labda mindkét oldalán" a New Orleans Saints játékosai diadalmaskodtak: a legjobb fiatal támadó Alvin Kamara, a legjobb védő pedig Marshon Lattimore lett.


A legjobb vezetőedzőnek járó elismerést a Los Angeles Ramset irányító Sean McVay kapta. Az 52. Super Bowlt Minneapollisban rendezik, a címvédő New England Patriots és a Philadelphia Eagles csap össze egymással.


A Philadelphia Eagles rendkívül simán, 38-7-re nyert otthon a Minnesota Vikings ellen a profi amerikaifutball-liga (NFL) Nemzeti Főcsoportjának (AFC) döntőjében, s jutott a Super Bowlba két héttel ezelőtt. Az Eagles története legnagyobb különbségű győzelmét aratta a rájátszásban.


A Philadelphia története során harmadszor jutott be a nagydöntőbe, legutóbb 2005-ben, amikor ugyanúgy a New England Patriots volt az ellenfele, mint ahogyan most lesz. Akkor a bostoniak 24-21-re nyertek.


A címvédő New England Patriots hazai pályán nagy csatában 24-20-ra nyert a Jacksonville Jaguars ellen a profi amerikaifutball-liga (NFL) Amerikai Főcsoportjának (AFC) döntőjében, s jutott a Super Bowlba, szintén hét kéttel korábban.


A New England története 10. Super Bowljára készülhet, Bradyvel a nyolcadikra.

A Mérkőzést a Sport1 élőben közvtíti.

23.55: Amerikaifutball, NFL, Super Bowl

New England Patriots-Philadelphia Eagles

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában