Pénteken premier

2023.10.04. 14:00

A Koldusopera bemutatójára készül az észak-komáromi Jókai Színház

Október 6-án, pénteken mutatja be az észak-komáromi Jókai Színház Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusopera című zenés játékát Sebestyén Aba rendezésében. A marosvásárhelyi színész-rendező erdélyi alkotócsapattal érkezett Észak-Komáromba: az előadás dramaturgja Kelemen Roland, Sós Beáta a díszleteket, Hatházi Rebeka a jelmezeket tervezi, Macaveiu Blanka pedig a koreográfiáért felel.

Szinak Evelyn

Brecht első nemzetközi sikert arató műve szenvedélyességével és humorával kiállta az idők próbáját.

„A Koldusopera sokféle interpretációs lehetőséget hordoz magában. Ha csak a cselekmény vázát nézzük, akár egy romantikus mesét vagy operettet is készíthetnénk belőle. Vagy ellenkezőleg: egy nagyon rideg, cinikus előadást, vagy akár mindezek paródiáját – mondta el Sebestyén Aba.  – Mi arra törekszünk, hogy az őszinte és kíméletlen társadalomkritikán túl az embert mutassuk meg a maga esetlen, ellentmondásosan is csodálatos komplexitásában. Akiben egyszerre ott van a cinikus, számító, megkeseredett, hazug, a felebarátait kizsigerelő, önmagától elidegenedett ember, de a szeretetéhes, törékeny, vágyakozó, szerelmes, hívő, önmagára és a világra még rácsodálkozni bíró ember is, aki egyszerre okozója és elszenvedője saját nyomorúságának. Ebben a munkában csodálatos partner a Komáromi Jókai Színház kíváncsi, kreatív társulata és elhivatott munkaközössége. Sokszor idézett tétel a brechti epikus színházzal kapcsolatban, hogy a nézőnek nem kell azonosulnia a szereplőkkel; maradjon külső szemlélő, és kritikusan nézze, amit lát. Én azt gondolom, hogy alaposan meg kell hordoznunk a nézőt egy érzelmi hullámvasúton ahhoz, hogy utána mintegy hidegzuhannyal kijózanítsuk, fölrázzuk és reakcióra, felismerésre, kritikus gondolkodásra vagy akár cselekvésre késztessük őt, hiszen mindennapi döntéseinknek, választásainknak óriási a tétje.”

Az észak-komáromi Jókai Színház az első bemutatója a Koldusopera című zenés játék Sebestyén Aba rendezésében. FOTÓ: KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ

A Komáromi Jókai Színházban Bicska Maxi szerepében Orosz Ákos m. v. látható. Peachumot, a kolduskirályt Mokos Attila, Peachumnét Holocsy Krisztina, a lányukat, Pollyt Gál Sára egyetemi hallgató alakítja. Tigris Brownként Szabó Viktor, Lucy szerepében Bencsík Stefánia, Kocsma Jennyként Kiss Szilvia lép színpadra. 

Bicska Maxi és Kocsma Jenny: Orosz Ákos és Kiss Szilvia.

„Számomra mindig az a legfontosabb munka, amiben éppen benne vagyok. A prioritásom most Bicska Maxi és a Koldusopera, és minden energiámmal azon vagyok, hogy a lehető legmagasabb művészi színvonalon tudjam teljesíteni – emelte ki a szerepével kapcsolatban Orosz Ákos. – Hajlamos vagyok túlhabzani, túlhajtani, nekem általában inkább vissza kell vennem magamból, mint hogy bárkinek arra kéne kérnie, legyél egy kicsit több. Azt érzem, hogy ezt a szerepet nagyon tudatosan és okosan be kell osztani. Nem ereszthetem rá magamat, mint egy vaddisznó vagy egy orrszarvú, hanem úgy kell rámennem, mint egy puma vagy egy kihalófélben lévő szibériai fehér tigris. Ami nagyon erős, nagyon veszélyes; nem tudni, hogy mikor ugrik; ha megjelenik, mindenkinek odavonja a figyelmét; nagyon méltóságteljes, nagyon elegáns, és takarékos az energiájával.

John Gay 18. századi szatirikus „balladaoperája” nyomán, Villon-átköltésekkel megtűzdelve, Elisabeth Hauptmann fordításából és közreműködésével, Kurt Weill zenéjével 1928-ban született meg Brecht első nemzetközi sikert arató műve – amely szenvedélyességével, humorával kiállta az idők próbáját. Alvilági figurák és „tisztes” polgárok, szerelem és árulás, kéz kezet mos barátság és sunyi bosszúállás: a londoni Soho forgatagában mindenki egy cél felé tör. Többet, nagyobbat akar kiharapni magának a világ tortájából. Bicska Maxi története egyszerre romantikus komédia és szatirikus társadalomkritika. Képmutatás és kapzsiság sosem volt még ilyen szórakoztató és húsba vágó.

A Komáromi Jókai Színház élő zenei kísérettel tűzi műsorára a Koldusoperát: a zenekart vezényli Ladislav Fančovič m. v., az előadás zenei vezetője Pálinkás Andrássy Zsuzsanna. A szövegkönyv Blum Tamás fordítása alapján készült.

Peachum és Peachumné: Mokos Attila és Holocsy Krisztina

Peachum, a kolduskirály vaskézzel irányítja virágzó birodalmát a londoni Sohóban, most azonban súlyos atyai aggodalmak nyomasztják: nem elég, hogy lánya, Polly összeszűrte a levet Bicska Maxival, a hétpróbás gazemberrel,  állítólag össze is házasodtak. A család minden eszközt bevet, hogy eltakarítsa a problémát – vesztegetnek, zsarolnak, ha kell, lázadást szerveznek Viktória királynő koronázási ünnepségére. Úgy tűnik, hősünket ez alkalommal régi katonacimborája, Tigris Brown, London rendőrfőkapitánya sem tudja megmenteni. Bicska Maxit újra és újra elárulják, kétszer börtönbe kerül, majd az akasztófa alatt igyekszik megbékélni a sorsával. S ekkor… „Mert legalább a színdarabban itt, / A kegynek kell a jogon győznie, / S mert jó szándékú színészek vagyunk, / Jöjjön a királynő lovas hírnöke.” 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában