A lélek hangjain dolgozik Győr szívében Kónya Lajos hegedűkészítő - fotók

– Honnan a hegedűk iránti vonzalom? – kérdeztük a vállalkozás tulajdonosát, ifjabb Kónya Lajost. 
– Apunak és nagypapámnak köszönhetem. Nagypapámat, Kónya Istvánt, aki 1919-ben született és 1999-ben búcsúztattuk el, gyerekkora óta vonzotta a hegedűkészítés. A sors úgy hozta, hogy csak negyvenöt évesen indulhatott el tanulni a mesterséget az olaszországi Cremonába. Diplomát szerzett és hazatért, Tatán dolgozott. Mindkét fia a nyomdokaiba lépett. István szintén Cremonában tanult, és ott Stefano Conia néven szerzett hírnevet magának. Második fia, édesapám, Kónya Lajos viszont itthon maradt, itt tanult és nyitott műhelyt. A család harmadik generációjának egyik ága ifj. Stefano Conia Cremonában dolgozik. A két lánytestvérem egészen más irányba indult, én voltam az egyetlen fiúgyermek. Bíztak benne, hogy ezt a szakmát fogom továbbvinni. Mivel nem voltam jó tanuló, épületasztalosnak iratkoztam be, ami arra volt jó, hogy közelebb kerüljek a fához.

Később elvégeztem a gimnáziumot is. Egy átlagos tinédzsernek az osztálytársak, a buli jár a fejében, nekem a gyalu meg a véső volt a szórakozásom. A műhelyben voltak sablonok, népi motívumok, fotók, amik alapján fafaragásokat készítettem, kiállításokra mentem velük, díjakat nyertem, ami siker­élményt jelentett. Örömet szerzett, hogy valami szépet alkottam. Tizenöt-tizenhat évesen apu kisebb feladatokat adott a hegedűkészítésben. A munkákat azonnal ki is fizette, ezzel ösztönzött arra, hogy legyen egy kis zsebpénzem. A játékos feladatok során kialakult egy látásmódom, és a szerszámok használatát is megtanultam.

Apu vett fel tanulónak. Mindent meg kellett nála tanulni, a hegedűkészítés jutalom volt. A heti öt munkanapból egyet adott, hogy azon a napon csak a saját darabomon dolgozzak. A hanglábat, a lélek­anyagot magam gyalultam ki. Ezek megtanulása is heteket vett igénybe. A két év apu mellett nagyon hamar eltelt, aztán nagy lendülettel vágtam a hegedűkészítésbe. Az iskola végére eljutottam odáig, hogy teljesen önállóan, segítség nélkül alkottam. Ahhoz idő kell, hogy kialakuljon egy saját stílus. Én előbb apuét tanultam meg, aztán kellett vagy ötven hegedűt készítenem, hogy megszülessen a a saját stílusom. 

– Ránézésre kiderül, hogy egy hegedűt ki készített? 
– Minden hegedű egyedi. Önmagunk tükre. A saját lelkünket visszük a fába, a személyiségünk jelenik meg a hangszerben. Az én hegedűim nagyon kidolgozottak. Napokig tudok csiszolgatni, finomítani egy-egy kis darabot. Lehet, hogy a zenész nem látja azt a pluszmunkát, amit én beleteszek, mert az láthatatlan, de én tudom, hogy benne van, és a szakértők is látják. Ezek az apró különbségek különböztetik meg a hangszerkészítőket. Az esztétika, az összhang és a kidolgozottság rendkívül fontos. Ennek az igényét aputól nagyon megtanultam. Lehet, hogy a laikusok számára a kettőnk hegedűje olyan, mint két tojás, ám az összhatás más. Mindenkinek más modell szimpatikus, mások a gömbölyítések, az ívek, az F lyukak kidolgozottsága, az intarzia, a sarkok hossza. Mindenki fejlődik az évek során. Ha visszanézem a húsz évvel ezelőtti munkáimat, azok is mások, mint amit most csinálok. Vannak módszerek, amiket apunál tanultam, de a más műhelyben tanultak alapján módosítottam rajtuk. Egy jó hegedűkészítő bármerre megy, mindenhol tanul valamit. El lehet lesni az apró fogásokat, és amit jónak találok, beépítem. 

– Most is ugyanúgy készülnek a hegedűk, mint több száz évvel ezelőtt? 
– Ugyanúgy készül, mint régen. Én a legjobb tudásom alapján elkészítem, a zenész pedig kiválasztja közülük, melyik az, amelyik az ő lelkéhez, hangigényéhez megfelel. Minden zenésznek van egy belső hangzása, amit lehet, hogy egész életében keres. Az országban a hegedűkészítők mindannyian magas színvonalon dolgoznak, csak más koncepció alapján, de mindannyian a nemzetközi élvonalban vannak. A hegedűk használatra készülnek, nem csak vizuális élményt nyújtanak. A zenésznek munkaeszköze, amivel a közönséget ámulatba tudja ejteni. 

– Hogy érzi magát itt, Győr városában? 
– Tatabányán élek, ingázok, jelenleg édesapámnak is segítek a műhelyében. Győr nagyon szimpatikus, itt szeretet vesz körül. Nagyon jó kapcsolatban vagyok azokkal, akik bejönnek hozzám a zenekartól, a színháztól vagy a zeneiskolából. Én csak hobbizenész vagyok, sokat tanulok tőlük. Néha együtt zenélünk itt az üzletben, mert nem jó, ha a hegedű áll. A hangnak és a faanyagnak is kell, hogy játsszanak rajta, valaki kézbe vegye mindennap. Ha valaki itt hegedül, az összes hangszer dolgozik, átveszik a levegőben terjedő rezgést.