Advent

2021.12.19. 14:14

Jazz a templomban Győrságon - fotók

Hangulatos jótékonysági koncertet adott a felvidéki és hazai tagokat jegyző Sudden Trió a győrsági evangélikus templomban szombaton este. A helyi óvódásoknak és iskolásoknak gyűjtöttek adományt.

Pozsgai Kitti

Fotó: Csapó Balázs

Győrságon a legtöbben úgy ismerik Csányi-Molnár Máriát, mint az egyik csendes utca kétgyermekes anyukáját, aki utánozhatatlan kovászos kenyereket süt. Azt már kevesebben tudták eddig, hogy komoly zenei múlttal bíró, fantasztikus hangú énekesnő. A Last Blues Band és az Átjáróház Zenekar énekesnőjeként a blues és pop-rock, swing irányvonalon mozgott, majd a Romano Trajo zenekarral az autentikus népi és cigányzenébe is belekóstolt, valamint a Dreamgrave zenekar frontembereként a progresszív metál zenében is maradandót alkotott, 2017-től pedig a Sudden Trió formációval a jazz világában utazik.

 

- A győrsági felkérés különleges volt számomra- mondja Csányi-Molnár Mária.- Mint helyi óvódás anyuka és mint magánember is fontosnak tartom, hogy a közösség segítse a sajátjait, főként, ha gyerekekről van szó. Két zenésztársamat, Kollár Józsefet (billentyű) és Túróczy Bélát (szájharmonika) kértem meg, hogy legyenek társaim szombaton este.

 

A Komárnoban élő zenészek, győrsági énekesnőjükkel már az első percekben megtöltötték lélekkel a piciny evangélikus templom terét a közönség meghatottan hallgatta a közismert jazz sztendereket angyalokról, imákról, szeretetről.

 

- Ha ma, egy várandós édesanya egy pillanatra is belegondol Jézus születésének körülményeibe, átértékeli a karácsony üzenetét, s talán a vásárlási kényszer is lekerül a válláról- fogalmazott Vasi-Fodor Rita, a szervező Sági Iskoláért Alapítvány segítője. - A koncert négy édesanya összefogásával jött létre, közülünk Pongráczné Győri Boglárka, az evangélikus egyházközösség lelkésze örömmel adott helyet az estének. Sokan eljöttek és adományaikkal támogatták a helyi gyerekeket. Az iskolások digitális táblára gyűjtenek, hogy mind a négy osztályterembe kerüljön, a nemrég új csoportszobával bővült óvodában is nagy hasznát fogják venni az önzetlen forintoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában