Szörnyű csapás

2024.04.16. 12:48

Elhunyt Budai László, a csornai Kossuth-iskola igazgatója

Újabb szörnyű csapás érte Csorna közéletét, pedagógustársadalmát, a város oktatását: elhunyt Budai László, a Kossuth Lajos Szakképző Iskola igazgatója.

Kisalföld.hu

Budai László igazgató a Kossuth iskola felnőttképzésének végzős tanulóit búcsúztatta márciusban.

Fotó: Kossuth-iskola

Információnk szerint váratlanul. A haláleset megdöbbentette a helyieket, hiszen az igazgató urat nagyon sokan ismerték és kedvelték. Úgy a diákjai, mint a szülők, a kollégák és a helybeliek.

Budai László 1997 óta tanított a Kossuth iskolában, szakmai tárgyakat a kereskedő és vendéglátós tanulóknak. Huszonöt éven át a diákönkormányzatot támogató pedagógus is ő volt. 2022-ben előbb megbízott igazgatója volt az intézménynek, aztán kinevezték a tisztségbe. Jövőre lett volna 50 esztendős.

Laci barátságos, mindig mosolygós ember volt. Mindenkivel megtalálta a közös hangot, szeretett beszélgetni, emberek között lenni. Érdeklődő volt és széles látókörű. Sportos életet élt. Közösségi oldalán a fényképek bizonyítják, hogy szívesen töltötte idejét társaságban és a sporttal: kerékpározott, túrázott, hegyet mászott, átúszta a Balatont.

Halála megdöbbentő és fájdalmas. Fájóan fiatal volt, szakmai karrierje elején és komoly jövő várt volna rá. Odafent másként intézkedtek, mennie kellett!

A gyászoló családnak sok erőt kívánunk, őszinte együttérzéssel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában