2024.02.15. 11:02
Kisbér és környéke diákjait díjazták a vállalkozók
A Kisbér és Környéke Vállalkozók Klubja a vállalkozók bálján a díjazta a legjobb tanulókat.
„Az év kiváló tanulója” díjat több mint egy évtizede alapította a Kisbér és Környéke Vállalkozók Klubja azzal a szándékkal, hogy a végzős gimnazista és szakiskolás tanulók közül a kiemelkedő tanulmányi és szakmai munkát végzőket elismerjék. Szól ez a tudásnak, a szakmának, a befektetett munkának, továbbá a középiskolákban folyó pedagógiai tevékenységnek is. A díjat hagyományosan minden évben az iskola nevelőtestülete által leginkább érdemesnek tartott végzős tanulók kapják.

2024-ben a kereskedelmi értékesítőnek tanuló Böröczki Bianka és az asztalosként végző Kádár László kapták. A kisbéri TSZC Bánki Donát Szakképző Iskola tanulói szakmai vizsgájukat májusban teszik. A Profit Klub hagyományos bálján az idén is elismerésben részesítették a vállalkozók a legjobb eredményeket elérő, tanulmányaikban, közösségi munkájukban kiemelkedő diákokat. A gimnazisták közül az idén Tóth Mercédesz és Szabó Zsombor vehették át a díjakat, akik a Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium tanulói.