Kapuváron pénteken délután emlékeztek 1956 hőseire - fotók

Az ünnepségen a Páli Szent Vince katolikus iskola diákjai közreműködtek ünnepi műsorral, majd a város, a hivatalok, civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit az 1956-os emlékműnél.

A rendezvény szónoka Ivanics Ferenc, a vármegyei közgyűlés alelnöke volt. Úgy fogalmazott, hogy 1956. tisztasága, őszintesége az egész világ számára például szolgál bárhol, bármikor és a magyarok büszkék lehetnek a forradalomra, fogalmazott.

- Hatvanhét évvel ezelőtt a magyarok olyant tettek, ami mindenki számára meglepetés volt, mert összekapaszkodtak és dalolva, énekelve végigsétáltak a szabadságért a Nagykörúton-emlékeztetett. - De mi áll e mögött? Vajon mennyi szenvedés vezetett el odáig, hogy egy nép ilyen felszabadulva, elindulva a hatalmas erők ellen, bátran, büszkén, megsétálja a saját igazát? Kellett hozzá kilenc év szenvedés. 1945 után az éledő nemzet, az újjáépítő nemzet, amiről a világ csodálattal beszélt, hogy egy-két év alatt micsoda országot építettünk vissza, azt 1947-ben ledöngölik. A lelkeket, a magyarság szellemét és ránk hoznak valami olyant, ami soha nem volt a sajátunk, a kommunizmus világát. 1947-től telnek az évek, egyre rosszabbul és rosszabbul. Persze mindenki látja, hogy mi történik: Panem et circenses!-mondják a rómaiak, így kell megoldani sok helyzetet és az emberek pontosan tudták, hogy mi a helyzet ezzel kapcsolatban. Mert cirkusz az volt. Látták, hogy a kommunista párton belül mi minden történik, látták, hogy egymással hogy viselkednek az elvtársak. Látták, hogy mennyire cirkusz mindaz, ami történik. Pontosan érezték, mi a valóság. Kenyérről pedig nem beszéltek sokat, mert az egyre kevesebb volt. Lesöpörték a padlásokat, elvitték az emberek munkájának a gyümölcsét. Nem volt miért dolgozni, a munka kezdte értelmét veszteni. Bár erről pakoltak a nagy transzparensek, a munkáról, az emberek a hétköznapokban azt érezték, hogy mégsem érdemes dolgozni. Ez nem a miénk!

- Így érkezünk el 1956. őszéhez és október 23-án az emberek végigmentek a budapesti utcákon, megmutatták, hogy mire képesek a szabadságért. Hála Istennek majdnem egy hetünk volt a szabad világban. A forradalmat a szabadságért vívják, a szabadságharcot már a szabadság megtartásáért. Nem könnyű dolog a forradalom. Békés volt és természetes módon ment végbe, mint ahogy itt, Kapuváron is. Különös eseményt itt sem jegyeztek fel, hiszen itt is pontosan tudták az emberek, amikor meghallgatták Nagy Kálmán beszédét, vagy átvették a rendőrség irányítását, pontosan tudták, hogy egy jobb világ felé mennek és érdemes meghozni ezt a furcsa áldozatot. Ledőlt a szobor és a kapuváriak hitet tettek a szabadság mellett. Büszkék lehetünk az elődökre, büszkék lehetünk azokra, akik békés eszközökkel megmutatták még távol a forradalom központjától is, hogy mi az, ami felé érdemes nekünk magyaroknak elmenni. Persze, aztán jött a válasz. A Pál utcai fiúkat hozom ide példaként. Azt mondhatnám, hogy a világ nagy grundján mi magyarok voltunk a Nemecsekek, akik felkeltünk a nagyok ellen, küzdöttünk a vörösingesek ellen, csatáztunk keményen és meg is nyertük. De akkor volt egy ember vagy talán több is, aki képes volt arra, hogy idegen embereket hívjon és ami grundunkat mások foglalták el. Nem négyemeletes ház épült, hanem négy évtizedes kommunizmus és pontosan tudjuk, hogy ez mit jelentett ránk nézve.

- Nem volt egyszerű a helyzet. Nehéz megtalálni a szabadság és az élhetőség között az egyensúlyt. Volt , akinek nem sikerült, volt, akinek ráment az élete. Volt, aki próbálta, de nem hagyták neki és úgy ment rá az élete. Sok-sok áldozat van a mögött, hogy ma itt állhatunk a szabad Magyarországon, még ha ez nem is olyan egyszerű. 2023-ban azt gondoltuk, hogy jobb lesz, szebb lesz . De mindig vannak problémák, mindig vannak gondok, mindig vannak megoldandó feladatok, de emberek vagyunk. Ez történik a világban, de nekünk, magyaroknak van egy olyan példánk, amivel ki lehet állni, amire hivatkozni lehet, amit nem szabad elfelejtenünk és mégis talán kezdjük elfelejteni. Az 50. évfordulót úgy ünnepeltük meg, ahogy. A 60. évfordulón talán valamit helyre tettünk, most a 67 évforduló van. Azok, akik 56-ban születtek, 67 évesek. De vajon a mai fiatalok, akik képviselik a jövőt, vajon hogyan viszonyulnak 56-hoz? Vajon mennyire értik meg ennek az ügynek a fontosságát? John Stuart Mill, egy angol gondolkodó a 19. századdban azt mondta, inkább vagyok egy éhes Szokratész, mint egy jóllakott disznó. Pontosan elmondja, hogy egy társadalmat mivel lehet megvenni. Ez valahol válasz a Panem et circenses mondásra. Hogy nem szabad hagynunk, hogy a jólét el kényelmesítsen bennünket. Hogy nem szabad hagyni, hogy a mostani világunk a régi nehézségeket elfeledtesse! Néha emlékezni kell rá, néha tudnunk kell, hogy hogyan jutottunk el idáig, hogy milyen volt az út, milyen göröngyös és szakadékos.

- A fiatalságnak, hála Istennek, könnyű helyzete van. Furcsa világ, digitális világ, az információ ott van egyből, már nem az a dolga egy fiatalnak, hogy utána menjen az információnak, hanem az, hogy megkeresse melyik az igazi a sok közül. Nem könnyű helyzet, de nem szabad elfelejteni a fiataloknak sem, hogy az elődök milyen áldozatokat hoztak, hogy hogyan voltak képesek idáig eljuttatni ezt az országot. Csak így lesz jövőnk. Kossuth Lajos azt mondja, hogy a haza örök. De nemcsak azt a hazát kell szeretnünk, ami van, hanem azért is tennünk kell, ami lesz! És ez bent van a mindennapjainkban és amit most teszünk az a jövőt határozza meg. Amit a fiatalok ma gondolnak az országról, az valamilyen ország lesz majd. Ha ebben egységesek vagyunk és az értékeinket megtaláljuk, csak nyerhetünk. John Stuart Mill másik gondolata: a gonosz diadalához elég az, hogy a jók tétlenek maradjanak! Ne maradjunk a tétlenek! Tegyük meg azt a keveset, amit a mai világban meg kell tenni! Éljünk úgy, hogy méltók lehessünk 56 örökéhez és meg tudjuk mutatni a fiataloknak, hogy érdemes ezért az országért áldozni, áldozatot hozni, mert így tudunk egységesek és erősek lenni, mert így tudunk hűségesek lenni Szigethy Attilához, az ő áldozatához és a többi hős áldozatához. Mert akkor tudunk egységesek lenni és magyarok lenni és igaz magyarok lenni! Tiszta és őszinte magyarok, mint akkor, 1956-ban voltak a pesti utcán.