Ismerjék meg a soproni ápolónőt, aki 30 éve csal mosolyt idős emberek arcára

A több évtizedes, kitartással és elhivatottsággal végzett, kiemelkedő szakmai munkájáért Julianna a napokban jubileumi kitüntetésben részesült, melynek apropóján nyilatkozott lapunknak. – Mindig szerettem idős em- berekkel foglalkozni. Fertőrákoson éltek a nagyszüleim, gyermekkoromban minden nyarat náluk töltöttem és sok idős emberrel találkoztam ezen idő alatt. Szerettem hallgatni a történeteiket, kedvesek voltak és elfogadóak, nyitottak felém, én pedig ösztönösen tudtam, hogy mit várnak tőlem. Talán itt fogalmazódott meg bennem először, hogy felnőttként is ezzel szeretnék foglalkozni. Így amikor adódott a lehetőség itt az otthonban, azonnal jelentkeztem – mesélt a kezdetekről.

– 1993. augusztus 11-én léptem be először ezen a kapun, akkor kezdtem a szolgálatot. Rögtön a férfiak részlegére kerültem és azóta is ott dolgozom. Kezdetben szokatlan volt, hogy az osztályon nincsenek női lakók, de az akkori főnökömnek, Major Istvánnénak köszönhetően gyorsan belerázódtam. Soha nem éreztette velem, hogy kezdő vagyok és hamar kialakult a családias légkör. Rengeteget tanultam az idősebb kolléganőimtől is, akik folyamatosan terelgettek. Azóta is az ő útmutatásaik alapján dolgozom és végzem a munkám nap mint nap – tette hozzá.

– Nagyon szeretem az itt lakókat, a kollégáimmal próbálunk biztonságos és meghitt légkört teremteni számukra. Azon dolgozunk, hogy ne csak egy zárt közeg legyen, hanem tényleg otthon. Igyekszünk mindig olyan programokat csempészni a hétköznapokba, amelyek színesítik a mindennapjaikat. A napi rutin mellett különböző terápiákon, zenés foglalkozásokon vesznek részt. Szeretnek rajzolni, énekelni, húsvétkor például kalácsot sütöttek. Egy-egy nagyobb esemény hetekig beszédtéma, folyamatosan mesélnek és idézik fel az emlékeket – egészítette ki.

Kedvesek a lakók, a kollégák, minden támogatást megkapok tőlük, ami folyamatos motivációt jelent számomra. Büszke vagyok arra, hogy ugyanazon az osztályon vagyok, ahol kezdtem harminc évvel ezelőtt, hogy az utcán megismernek a hozzátartozók, a lakók ragaszkodnak hozzám és szeretettel fordulnak felém. Ez mind-mind azt bizonyítja, hogy jól döntöttem, amikor ezt a hivatást választottam.

És hogy mit üzen azoknak, akik gondolkodnak a szociális pályán? – Ehhez a munkához is elhivatottság kell, szívvel, lélekkel lehet csak csinálni. Tartsanak ki, hiszen ez a pálya rengeteg örömmel és pozitív megerősítéssel jár – zárta a beszélgetést.