Hawaii

Hétfőtől hivatalosan is megkezdődik a fűtési szezon, és mintha az időjárás is ehhez alkalmazkodna, mert vasárnapra ígéri a meteorológia az immár valódi őszt (telet?) hozó hidegfrontot. 

Itt Közép-Európában a négy évszak még mindig működik, még ha az elmúlt évtizedekben úgy is érezzük március vége felé, hogy a tavasz megint elmaradt. Áprilisi hidegek, májusi fagyok, aztán egyszer csak itt a nyár és a 30 fok. Lassan ugyanígy leszünk az ősszel is, hiszen eddig nyár volt, most meg állítólag nyakunkon a tél. A pénztárcánknak tök mindegy, hogy éppen nyár van vagy tél, mert vagy fűteni, vagy hűteni kell a lakásokat, intézményeket, hogy az emberi komfortzónát jelentő 20–25 fokos hőmérsékletben élhessünk. 

A fűtés és a hűtés egyaránt pénzbe kerül, és a mai energiaárak láttán bizony nem is kevésbe. De van-e más megoldás? Gyerekkoromban először cserépkályhával fűtöttünk – az iszapszénre vajon emlékszik-e még valaki? –, aztán jött az olajkályha, majd a hőtárolós villanyradiá­tor, végül az akkor még városszélinek számító utcánkba is megérkezett a vezetékes gáz. De bármivel is csináltuk a meleget, az nemigen fordulhatott elő, hogy gatyában-pólóban üldögéltünk volna a lakásban, a tréningruha (melegítő, mackónadrág) teljesen normális volt, ahogy a 20–22 fok is. Ha mégis valaki úgy érezte, hogy fázik, hát közelebb húzta a széket a kályhához. (Én a hőtárolóst imádtam, arra rá is lehetett ülni.) 

Ma már egyre több és modernebb technológia létezik arra, hogy spóroljunk az energiával, de a hagyományos módszerek még mindig a legolcsóbbak. Használjuk őket, mert hacsak nem költözik mindenki Hawaiira – ott mindig 24–29 fok van –, akkor bizony ezért fizetni kell. És nem mindegy, mennyit.