2023.03.20. 11:58
A Gerecse Natúrparkot ünnepelték
Az Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség szervezésében rendeztek konferenciát „A Gerecse Natúrpark első 10 éve” címmel az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban a közelmúltban.
Idén már 10 éve annak, hogy 30 önkormányzat és 17 további szervezet közös szándékának köszönhetően létrejött a Gerecse Natúrpark. A mögöttünk álló egy évtized során sok minden történt, tanösvények, kilátópontok, túraútvonalak létesültek, megjelent egy fotóalbum, és folyamatos a natúrparkhoz kapcsolódó oktatási tevékenység is. A konferencia célja az volt, hogy számot adjanak az eddigi eredményekről és előkészítsék a Gerecse Natúrpark következő 10 évének terveit.
Az eseményen kitüntetéseket is átadtak. Az Által-ér Völgy Természeti és Kulturális Örökségéért díjban részesült Czumpf Attila, a Gerecsei Tájvédelmi Körzet egykori vezetője, Horváth Zoltán, a megyei természetjáró-szövetség egykori elnöke és Molnár András, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tatai Szakaszmérnökségének vezetője.

A natúrpark létesítésének célja az volt, hogy a Gerecse hegység- ben és az ahhoz csatlakozó perem- területeken elősegítse a fenntartható és értékőrző tájhasználatot, egységes arculatot és marketing- támogatást nyújtson a tájra jellemző helyi termékek és szolgáltatások népszerűsítéséhez, valamint a környezeti nevelés, oktatás eszközeivel is hozzájáruljon a természeti és kulturális értékek, hagyományok megőrzéséhez.
Michl József tatai polgármester beszédében elmondta: a natúrpark gondolatában a legfontosabb a közösségépítés, az együttműködés, amellyel úgy alakíthatjuk a saját környezetünket, hogy abban a következő generációk is jól érezhessék magukat. A natúrparkok négy alappillérre épülnek, ezek a turisztika, a vidékfejlesztés, a természeti és épített örökség megőrzése, illetve a környezeti nevelés. Ezek mentén minden területen terveznek fejlesztéseket a következő évtized során.
A programon dr. Musicz László, az Által-ér Szövetség szakmai igazgatója a kötet szerkesztőjeként bemutatta a Gerecse Natúrpark Fotóalbumot. Ebből megtudhatjuk, hogy Magyarország 7. natúrparkja a Gerecse, amely a legnépesebb, 162 ezren élnek a területén, mely közel 80 ezer hektár.
