Megyei közgyűlés

2022.12.09. 12:03

Új megyei értékké választották Győr evangélikus szigetét

Az év utolsó ülését tartotta a megyei közgyűlés pénteken. A Momentum lemondott képviselője helyére Paduts László ült be képviselői székbe.

Barki Andrea

A győri evangélikus sziget régi felvételen. Fotó: Gyor.lutheren.hu

A képviselők elfogadták a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület munkájáról szóló tájékoztatót. – A megyei önkormányzat a szociális programjában erősít a roma közösségek felé és ezért vagyunk kapcsolatba, olyan szervezetekkel, akik a kulturális és az oktatási kérdésekben is segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak, elsősorban fiataloknak, gyerekeknek. – mondta Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke.

Az ülésen költségvetésről is rendelkezett a közgyűlés. Az elmúlt időszakban 236 olyan projektet menedzselt az önkormányzat, amelyek jelentős bevételhez juttatták. A megyei önkormányzat ezeket az összegeket a fejlesztéseihez és az önkormányzati feladatok ellátásához tudja felhasználni. – A pénzmaradvány jól jön a jövő évben, hiszen jelentős fejlesztéseink vannak. A hivatal központi épületének felújítása mellett egy rendezvényházat is építünk, amit várhatóan már augusztusban használatba tudunk venni. Itt jelentős kiadásaink lesznek a jövő évben. – állapította meg az elnök.

A megyei értéktár bizottság az egész éves munkájáról számolt be – Nagyon büszkék vagyunk azokra a megyerikumokra, azokra a feltárt értékekre, amelyek a megye jó hírét öregbítik. Ezeket számtalan kiadványban jelenítettük meg, de most elkészült az az értéktár film, ami a megye természeti, kulturális értékeit és népszokásait mutatja be. – összegezte Németh Zoltán.

– A megyei értéktár bizottság rendkívül eredményes évet tudhat magáénak. Két gyűlést tartottunk. Októberben és a közgyűlést megelőzően. A ma felvett, Győr város evangélikus szigete értékkel 112-re nőtt a megyei értékek száma. Azt gondolom, ez országosan is egyedülálló. – osztotta meg a sajtóval dr. Pető Péter, az értéktár bizottság vezetője a legfrissebb információt, majd arról is beszámolt röviden, mi történt az évben. – Az idén Sopronban két év után újra megválasztottuk a megye fehér és vörös borát, valamint egy nívós szakmai konferenciát tudtunk rendezni, december elején pedig a megyei nemzetiségi napot és a megyei értéknapot szerveztük Mosonmagyaróváron.

A győri evangélikus sziget régi felvételen. Fotó: Gyor.lutheren.hu

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában