13,5 kilométer

2022.12.13. 15:06

Megrendelték - Új kerékpárutat terveznek a Szigetközbe

Újabb, nagy jelentőségű szakasszal bővülhet a szigetközi kerékpárút hálózat. A Mosonmagyaróvár és Dunakiliti közti 13,5 kilométeres út terveit ma (kedden) délelőtt "rendelte meg" a megyei önkormányzat. A megbízott Speciálterv Építőmérnöki Kft-nek öt hónapja van a dokumentumok elkészítésére, utána az érintett települések és a megye elkezdheti a szükséges anyagi források megkeresését. A részletekről kedden a mosonmagyaróvári Városházán tartottak sajtótájékoztatót.

Cs. Kovács Attila

Közös terveket készítenek: (balról) Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere, Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, Dávid Gábor, a tervező cég ügyvezetője és Kovács Andor Tamásné, Dunakiliti polgármestere. fotó: Cs. Kovács Attila

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: komoly szándékaik vannak a megyében a kerékpáros úthálózat bővítésére, illetve a Szigetköz az a térség, ahol a nagyobb fejlesztések még hátra vannak. Ráadásul a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódhat a megye, hiszen egy szlovák-magyar program keretében találtak forrást egy Dunakiliti és Doborgaz közti kerékpáros híd építéséhez. A szlovák fél miatt kissé nehézkesen halad a dolog, de ha az átjáró megépül, Pozsony is könnyebben elérhetővé válik.

- A megyei önkormányzat egy pályázaton több mint kétszázmillió forintot nyert projektek előkészítésére. Ebből az összegből finanszírozzuk a Mosonmagyaróvár-Dunakiliti kerékpárút terveinek elkészítését-tájékoztatott Németh Zoltán. - A cél, hogy a nyomvonalat kijelöljük, hiszen az elkészített tervdokumentáció lesz az alapja egy későbbi pályázat benyújtásának, amivel a kivitelezéshez kaphatunk támogatást. Noha a megyei önkormányzat a megrendelő, természetesen az érintett települések önkormányzataival is egyeztet majd az iroda. A terveket úgy fogadjuk el, ha a két önkormányzat is egyetért a benne foglaltakkal. 

A helyiek természetesen örülnek a várható fejlesztésnek, véleményüket Kovács Andor Tamásné, , tolmácsolta a sajtótájékoztatón.

- Örömteli számunkra a bejelentés, hiszen Dunakilitit turisták százai keresik fel minden évben. Érkeznek a duzzasztóműhöz, illetve Boldog Batthyány-Strattmann László emléke miatt. Jönnek hozzánk autóval, busszal és kerékpárral is, utóbbiak viszont még nagyon mostoha körülményekkel találkoznak. A település ipari fejlettsége miatt a forgalom nagy, ezért nagy szükség van a kerékpárútra is. Nagyon várjuk-jegyezte meg a polgármester.

Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy szerencsés helyzet, hogy a megyei önkormányzat talált forrást, mivel a hasonló beruházások költségeit nem lehet egy-egy település költségvetésébe beépíteni. 

A szerződést aláírták, a tervezőknek öt hónapjuk van a munkára. Balról. Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, Dávid Gábor, a Speciálterv Kft. ügyvezetője és Kovács Andor Tamásné, Dunakiliti polgármestere. Fotó: Cs. Kovács Attila

- Turisztikai szempontú régiófejlesztésről van szó. Jelenleg három olyan kerékpáros hálózatos fejlesztés is napirenden van, melyek Mosonmagyaróvár szempontjából is fontosak lehetnek. Ha megvalósulnak, városunk egy kerékpáros központtá, az útvonalak szempontjából találkozási ponttá válhat. Számunkra fontos, hogy a belterületi kerékpáros szakaszok is szervesen kapcsolódhassanak a tervezett fejlesztésekhez, hiszen a turistáknak csatlakozási pontokat kell találniuk-tette hozzá.

A Kisalföld kérdésére, miszerint mekkora kerékpáros forgalmat bonyolít a Mosonmagyaróvár-Dunakiliti szakasz, Árvay István kifejtette: jelen állapotában az út kerékpáros közlekedésre gyakorlatilag nem alkalmas. Ha a tervek valóra válnak, nyilván lényegesen többen veszik majd igénybe, mint most, a balesetveszélyes körülmények között.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában