Öltse magára az egyenruhát!

2021.12.02. 13:00

Ismét lehet önkéntes katonai szolgálatra jelentkezni Győr-Moson-Sopron megyében

kisalfold.hu

Ismét önkéntes katonai szolgálatra várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség. Elsősorban azok érdeklődésére számítanak, akik nem jutottak be főiskolára, egyetemre vagy a tanulmányaikat el kellett halasztaniuk. A jelentkezés azonban mindenki előtt nyitva áll, aki még nincs 65 éves, büntetlen előéletű, rendelkezik bejelentett magyar lakcímmel és legalább általános iskolai végzettséggel. Az alapképzés 2022. január 5-én indul, ezért a jelentkezést minél hamarabb el kell indítania annak, aki év elején szeretné megkezdeni a féléves programot.

– Az első két hónapban a részt- vevők alapkiképzést kapnak, majd eldönthetik, hogy maradnak ugyanazon a képzési helyen vagy más helyőrségben, speciális területen próbálják ki magukat – mondta el lapunknak Orosz László őrnagy, a győri toborzóiroda vezetője. – Aki a második hónap után speciális területet választ, akár ejtőernyős- vagy búvárkiképzést is kaphat, vagy megtanulhat harcjárművet kezelni. A hat hónap alatt és utána is bárki választhat más szolgálati formát, azaz dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz, pályáját műveleti tartalékosként vagy területvédelmi tartalékosként folytatja – tette hozzá.

A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbér. A program második részében a katonák már a garantált bérminimumra jogosultak. A 25 év alattiak mentesülnek az szja-fizetés alól. Ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás jár a résztvevőknek.

Jelentkezni december közepéig a toborzóirodákban vagy a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában lehet, az [email protected] címen. Az irodák elérhetőségei megtalálhatóak a megújult www.iranyasereg.hu oldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában