Elismerés

2021.07.27. 19:16

Diákjai motiválják – Kiemelkedő sportéleti tevékenységeiért díjazták Bauer Ferencet

A városi diáksportélet terén nyújtott kimagasló teljesítményéért „Sopron sportjáért” díjat kapott Bauer Ferenc, a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola nyugalmazott testnevelő tanárja.

kisalfold.hu

– Megtiszteltetéssel fogadtam a kitüntetést. Elismerték a több évtizedes munkásságomat, valamint a „Sopron sportjáért” kitüntetéssel bekerültem egy elit társaságba, amiben többek között Babos Tímea kiváló sportoló vagy Székely Norbert kosárlabda-vezetőedző is van – fejtette ki Bauer Ferenc a kitüntetés kapcsán.

Orosz–testnevelő szakos pedagógusi pályafutását 1980-ban a Sopronkövesdi Általános Iskolában kezdte meg, amit 1982-től a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskolában folytatott. Munkássága az utóbbi iskolában teljesedett ki, ahol szaktanári tevékenysége mellett több iskolai innovációban is részt vett: szervezte a Kölyökatlétika programot, az iskolai sítúrákat és a jutalomtáborokat, illetve az országos szinten egységes erőnléti tesztnek, a NETFIT-méréseknek a vezetője volt. Nevéhez köthető a Sportági sportfoglalkozások című projekt. A rangos elismerést a szaktanári, az egyesületi és a diáksportban kifejtett hosszas munkássága elismeréseként kapta meg.

– A tanításon túlmenően mindig kellettek az újítások. Szerettem egy kicsit másik oldalról nézni a dolgokat, ami segíti a munkámat és másokét is. Gondolok itt a tárgyi feltételek megteremtésére és fejlesztésére. Elértem, hogy az iskolában megújult a kültéri salakpálya és a tornaterem. A digitalizációt előszeretettel vezettem be a mindennapjaimba, teszteltem például a magyar diáksport elektronikus platformját, ahová a nevezések érkeztek be. A diákjaim eredménytől függetlenül motiváltak – emlékezett vissza Bauer Ferenc, akinek segítségére, megértésére nemcsak kollégái számíthattak, de a szülők és a diákok is.

Tanítványai elsősorban vívó-, atlétikai és lövészeti területen számos kiváló versenyeredményt értek el helyi, megyei és országos szinten. Éveken keresztül a Sopron Megyei Jogú Város Sporthivatala mellett működő városi diáksportbizottság vezetője volt, illetve szaktanácsadóként rendszeresen tartott elő- adásokat és felelt a testnevelők képzéséért és a pedagógiai napok szakmai rendezvényei- ért. A Soproni Polgári Lövész Egyesület elnökségi tagjaként és a légfegyveres-szakosztály edzőjeként nagy szerepe volt az egyesületi élet megújításában és megismertetésében.

Ezek is érdekelhetik