Leeresztett vonót tart a cigányprímás

2020.11.19. 21:09

Szobrot kaptak a néhai muzsikusok a szanyi templomtéren

Elhunyt elődeiknek, híres muzsikusoknak állított emléket a szanyi roma nemzetiségi önkormányzat a helyi templomtéren. Szobrot kaptak a néhai zenészek, egy, a kezében leeresztett vonót tartó cigányprímást.

Cs. Kovács Attila

20201031 Szany Cigány muzsikusokat támogatnak. 200 millió forintra pályázhatnak az éttermi cigányzenészek. Képen: Greznár Zoltán prímás és a nagybőgős, Gréznár Roland másod prímás hegedűs, Gréznár Kevin kisfiú hegedűs, Bakos Zoltán cimbalom, Remete László énekes, Henczel Szabolcs szanyi plébános Fotó: Huszár Gábor HG Kisalföld

Fotó: Huszár Gábor

A szanyi cigányzenészek tisztelettel gondolnak elődeikre és büszkék rájuk. Öt évvel ezelőtt emlékoszlopot állítottak a helyi templomtéren, jelezve, hogy nem felejtik el őket, most pedig egy szobrot szenteltek fel ugyanott az elhunyt muzsikusok tiszteletére. „Apáink, nagyapáink nevét olvashatjuk kőbe vésve. Mindazt, amit mi elérünk az életben, nekik köszönhetjük, ezért fejet hajtunk előttük” – mondta a Kisalföldnek Greznár Zoltán prímás.

Funtek János jegyző az avatóünnepségen elmondta: a zenészek emlékére id. Greznár Zoltán mesterprímás kezdeményezésére alakították ki az első emlékhelyet. Azóta már a híres és elismert zenekarvezető neve is felkerült a táblára, örökségét fiai, unokái viszik tovább. Régi tervük volt, hogy egy szobor kerüljön az emlékoszlopra, amit most sikerült megvalósítaniuk. Cseke Tibor készítette el az alkotást. A megformázott zenész kezében tartja hegedűjét, leengedte a vonót arra utalva, hogy „nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány”. Az emléktáblán huszonegy név szerepel: a Bakos, Csonka, Greznár, Nyári, Horváth és Sipos családok tagjai.

Fotó: Huszár Gábor

„A cigányzene természete szerint a lélekhez szól. Nem beszélhetünk a hagyományos magyar zenéről, népdalról anélkül, hogy ne szólnánk hangsúlyozottan a cigányzenészek szerepéről. Amit és ahogyan játszanak, és amiben minden más nép zenészeivel szemben eredetiek, az hitelesen magyar és népi is” – fogalmazta meg gondolatait Funtek János.

A szobor állítását a szanyi roma nemzetiségi önkormányzat szervezte meg. Elnökük, Greznár Zsolt kifejtette: önkormányzatuk saját forrásból finanszírozta a szobor állítását. Eredetileg egy családi nap keretében szerették volna felszentelni, ám a vírusveszély miatt erre nem kerülhetett sor, de amint tudják, pótolják a rendezvényt. Greznár Zoltán prímás hozzátette: a járvány az ő programjaikat is átalakította, a rendezvényeket lemondták, elhalasztották. A Muzsikáló Magyarország pályázat is leállt, igyekeznek majd online felületen megkeresni a cigányzene kedvelőit.

A szanyi ünnepségen Henczel Szabolcs plébános szentelte meg a szobrot, Greznár Zoltán zenekara játszott, Remete László énekelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában