Előzzük meg!

2020.09.26. 07:35

Több mint ezer covidos van Győr-Moson-Sopron megyében

Dr. Tamás T. László PhD fül-orr-gégész főorvos szerint most igazán nagy szerepe van a járvány terjedésének visszafogásában a fiatalok maszkviselési hajlandóságának, valamint fegyelmezettségüknek.

Pozsgai Kitti

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Győr-Moson-Sopron. Átlépte az ezret a regisztrált koronavírusos megbetegedések száma megyénkben. A koronavírus egyre gyorsabban terjed, ráadásul előttünk áll az influenzaszezon is.

Ártalmas szkeptikusok

Nincs könnyű dolguk azoknak az orvosoknak, akik a rendelési időn kívül önkéntesen a lakosság tájékoztatásával akarnak foglalkozni. Dr. Tamás T. László PhD, a győri PAMOK fül-orr-gégész főorvosa is több internetes posztot osztott meg a közelmúltban.

– Úgy tapasztaltam, hogy a rengeteg beáramló információ között egyre nehezebben igazodnak el az emberek – mondja a főorvos. – Hamarosan nagyon nehéz helyzetben leszünk mindannyian, ha nem viselkedünk felelősségteljesen.

– A zárt közösségekben minden vírusfertőzés könnyebben terjed – mondja a fül-orr-gégész főorvos. – A vírusosok legnagyobb része az orrgarat nyálkahártyáján telepszik meg és onnan fertőz, gyakori, hogy a vírusfertőzés talaján másodlagosan bakteriális felülfertőződés alakul ki. Ennek következménye arcüreggyulladás is lehet, amely a további bakteriális hörgő-

gyulladás, illetve a tüdőgyulladás előszobája.

A maszk a hidegtől is véd

A PAMOK főorvosa nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos a helyes maszkhasználat, ráadásul, mint fül-orr-gégész, annak előnyeire is szeretné felhívni a figyelmet.

– A kültéri maszkviselés a téli időszakban melegen tartja az arccsontokat és felmelegíti a beszívott hideg levegőt, így segíti az arcüreggyulladás megelőzését. Ráadásul nem nyúlunk óhatatlanul a szánkhoz, illetve orrunkhoz, ezáltal csökkentjük a vírus, de a bakteriális fertőződés esélyeit is. Nem árt szem előtt tartani azt a tényt sem, hogy ha az emberek 80 százaléka maszkot

hordana, körülbelül négy hét alatt radikálisan csökkenne a járvány. Ebben nagy szerepe van a fiataloknak, közöttük terjed most leggyorsabban a vírus. Hatalmas felelősség van rajtuk – emelte ki dr. Tamás T. László.

– Ha nem védjük a fejünket, arcunkat a hidegtől, gyengítjük a szervezetünk ellenálló képességét – mondja a főorvos. – A másik, amivel szintén nem szoktunk számolni, az a szervezetünk D-vitamin-szintje. Nem egy esetben igazolták, hogy a Covid-fertőzöttek D-vitamin pótlásával enyhíteni tudtak a kór lefolyásán. Egy spanyol kórházban vizsgálták a hatást, egészen megdöbbentő eredménnyel. Abból a csoportból, akiknek adták a D-vitamint, mindössze két százalékuk került lélegeztetőgépre, míg azoknál a betegeknél, akik nem kaptak D-vitamin-pótlást, ez az arány ötven százalék lett. Minden felnőttnek napi 2000, gyermekek esetében napi 800 nemzetközi egység D-vitamin bevitele ajánlott egészen tavaszig.

Influenzára védőoltás

Dr. Tamás T. László arra is felhívta a figyelmet, mennyire fontos az influenza elleni védőoltás.

– Ha valaki fontolgatja, hogy beadassa-e vagy sem az influenza elleni védőoltást, elég, ha csak arra gondol, mi lenne, ha akkor kapná el a Covid-vírust, amikor éppen influenzából lábadozik – mondja dr. Tamás T. László. – Beláthatatlan következményei is lehetnek, akár fiatal szervezet esetén is súlyosbíthatja a betegség lefolyását. A védőoltással rendelkező szervezet, még ha el is kapja az influenzát, sokkal enyhébb tünetekkel átvészeli, így könnyebben meg tudják különböztetni a hasonló, csak sokkal súlyosabb tünetekkel járó koronavírus-fertőzéstől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában