Megújult a szülészet

2020.02.07. 09:37

Hotelkörülmények között a kismamák a győri kórházban

Befejeződött a győri szülészeti osztály felújítása, ismét a régi helyen, a harmadik emeleten, ám megszépült környezetben jöhetnek világra a babák. A hivatalos átadás február 19-én lesz.

Barki Andrea

Fotó: Huszár Gábor

A beruházáshoz 268 millió forint állami támogatást kapott az intézmény – 222 millió forintot az építészetre, 47-et pedig szülőszobai eszközökre fordíthattak. Ezt az összeget még kipótolták: a kórház maga 60 millió forinttal – mondta dr. Skaliczky Zoltán szervezési igazgató, a szülészet saját alapítványa pedig további tízzel támogatta a felújítást.

Dr. Fekete Zoltán, a szülőszoba vezetője Novák Vajda Adrienn győri kismamával az új környezetben.

A megújult szülészeti osztályon dr. Nagy Sándor osztályvezető főorvos kalauzolt végig bennünket, hogy lapunk olvasóinak is megmutathassuk az eredményt.

– A felújítás nagyon aktuális volt. A családbarát szülészeti ellátással kapcsolatban született egy kormányprogram, ennek keretében sikeresen pályáztunk. Azért örültünk ennek a lehetőségnek, mert ez adta a pénzügyi hátteret ahhoz, hogy a szülőszobánkat megújítsuk és izoláltan, egymástól elkülönítve tudjanak vajúdni és szülni a várandósok. A kialakított hat szülőszobában minden várandós családtagjai, barátai körében hozhatja világra gyermekét, használhatja a szobához kapcsolódó fürdőt, és van olyan szülőszoba is, amelyben kád, bordásfal is a kismamák rendelkezésére áll. Új monitorrendszer teszi lehetővé, hogy a szülőszobákban vajúdók és a magzatok állapotát folyamatosan figyelemmel kísérhessék a szülésznők és az orvosok. A magzati szívhangot, a vérnyomásmérés eredményét minden pillanatban ellenőrzik, egy központi számítógépes rendszerben rögzítik és tárolják – tájékoztatott bennünket dr. Nagy Sándor osztályvezető főorvos.

Az újszülöttfogadó egység is megújult, kétszer akkora lett, mint volt. Regionális centrumként működve a tavalyi születési statisztika alapján közel 2700 szüléssel a győri a Dunántúl legnagyobb forgalmat lebonyolító szülészeti osztálya. Északnyugat-Dunántúlon a magas kockázatú szülések aránya évek óta nem változik, a koraszülések gyakorisága 8–9 százalék körül mozog, őket Győrben látják el. Ezeknek az újszülötteknek az elsődleges fogadása mindig neonatológus jelenlétében, a koraszülött-újraélesztéshez szükséges környezetben és olyan szakembergárdával történik, aminek a minősége meghatározza az életben maradás esélyét. Alapítványi segítséggel és a Pannon-Víz zrt. támogatásával már korábban megvásároltak egy olyan szállítóegységet, amely lehetővé teszi, hogy a koraszülöttek az elsődleges ellátást és stabilizálást követően, gyakorlatilag mozgatás nélkül kerülnek az inkubátorba és azzal együtt a végleges ellátási helyükre, a Perinatális Intenzív Centrumba.

Dr. Nagy Sándor osztályvezető főorvos a háromnapos Rozinával, aki császármetszéssel született.
Fotó: Huszár Gábor

A szülészeti osztály a „Bababarát Kórház” cím tulajdonosa, így az újszülött az anyával lehet gyakorlatilag huszonnégy órában. A felújítással a kórtermek és az ágyak száma nem változott, de jelentős infrastrukturális átalakítás zajlott. Eddig nem volt minden kórteremhez fürdőszoba, ám a pályázat megteremtette a lehetőséget arra, hogy a gyermekágyas részlegen a szobák mellett vizesblokkokat alakítsanak ki, a kórház és a Győri Szülészetért Alapítvány támogatásával pedig lefestették a falakat, kicserélték a függönyöket, a padlót, új ágyakat, éjjeliszekrényeket helyeztek el a kórtermekben. „Mintha szállodában lennék” – örült a szép körülményeknek az egyik újdonsült anyuka. A háromnapos Zsófi édesanyja, Juronics Bettina Ravazdról érkezett a győri kórházba második gyermekét világra hozni. A nagyobbik két éve született. Azt mondja, most sokkal jobbak a körülmények, nagyon kényelmes, szép, barátságos a szoba, a szülőszobában is bent van a fürdő. Volt labda is a szülőszobában, de nem használta, mert olyan gyorsan jött a baba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában