Frissítve

2021.12.31. 10:25

Vonattal ütközött egy kisteherautó Bágyogszovátnál az M85-ös autóút közelében, a sofőr azonnal meghalt - Fotókkal frissítve

A jármű beszorult a vonat alá, a szerelvény pedig leszaladt a sínekről.

kisalfold.hu

Forrás: Cs. Kovács Attila / Kisalföld

A mai balesetet követően 16:00-kor indult meg a vonatforgalom az érintett szakaszon. A menetrend szerinti közlekedés fokozatosan áll helyre - tájékoztatta portálunkat Rázó László, a GYSEV szóvivője.

 

Korábban írtuk:

Vonattal ütközött egy kisteherautó a Bágyogszovát határában lévő vasúti átjárónál, a 8511-es út 9-es kilométerénél, az M85-ös autóút közelében. A szerelvény körülbelül kétszáz méteren keresztül tolta maga előtt a járművet, amely beszorult a vonat alá, a szerelvény pedig leszaladt a sínekről. A balesethez a csornai hivatásos tűzoltókat és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot riasztották. Az érintett szakaszon a vasúti és a közúti forgalmat is leállították - közölte a katasztrófavédelem.

 

Mint megtudtuk, a fény- és félsorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba a kisteherautó ma 9 óra 20-kor Csorna és Kóny között, Bágyogszovát megállóhelynél, és összeütközött a Győrből Sopronba közlekedő személyvonattal. Az ütközés következtében a gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette, a vonaton utazók közül senki sem sérült meg - közölte Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője.

 

Hozzátette, a baleset vizsgálatának idejére szünetel a vonatközlekedés az érintett szakaszon, az InterCity-k és személyvonatok esetében is vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Kóny és Csorna között. 

Az ütközés következtében a vasúti pálya is megrongálódott, emiatt várhatóan csak az esti órákban indulhat újra a vonatközlekedés.

Frissítés:

A Mávinform tájékoztatása szerint a baleset és az átszállások miatt hosszabb eljutási időre kell számítani a Budapest-Győr-Sopron, illetve Szombathely közötti szakaszon közlekedőknek is.

Az Innsbruckból – Bécsen át – Budapestre tartó (RJX269-es) Railjet a Szombathelyről Budapestre 9:10-kor elindult (IC927-es) Rába InterCity helyett megáll Komárom és Tata állomásokon is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában