Aggasztó statisztika

2021.11.18. 16:18

A hét negyedik napján már az ötödik halálos lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat

Forrás: Katasztrófavédelem

Forrás: Pixabay

Csütörtök hajnalban fél három körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres családi ház Siklóson a Váralja utcában. Tizenegy tűzoltó három járművel néhány perc alatt a helyszínre vonult, majd három irányból megkezdték az égő épület oltását.

Beavatkozás közben egy holttestet találtak az épület előszobájában.

A házban egy nyolc négyzetméteres hálószoba teljes terjedelmében, az előszoba pedig részben égett. A tizenkét négyzetméteren pusztító lángok átterjedtek a födémre és a ház tetejére is, ami beszakadt.

A tűzoltók egy órán át küzdöttek a lángokkal, mire sikerült megfékezni a tüzet.

Az épületből egy gázpalackot is kihoztak, megelőzve egy robbanást.

Az épületben ketten laktak, a másik lakó nem sérült meg. A ház lakhatatlanná vált, elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott.

„A tűz keletkezésének körülményeit a Katasztrófavédelem vizsgálja” – írták közleményükben.

Ez már az ötödik tragédiával végződő tűzeset a héten. Hétfő délelőtt Érsekvadkertre riasztották a tűzoltókat, ahol egy parasztházban történt halálos tűzeset. Szerdán három halálos épülettűz is volt: Dobozon egy ház melléképületében, Rákóczifalván egy hálószobában, Kunhegyesen pedig egy ház előszobájában találtak holttestet a tűzoltók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában