m1-es

2021.08.01. 07:57

Embercsempészeket fogtak a rendőrök Nagyszentjánosnál

kisalfold.hu/police.hu

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya által közölt információk alapján állítottak meg az egyenruhások egy szerb honosságú személygépkocsit – közölte a rendőrség vasárnap.

A rendőrök az M1-es autópályán, Nagyszentjános külterületén vontak ellenőrzés alá egy járművet augusztus 1-én 1 óra 25 perckor, amelyet egy 50 éves szerb állampolgár vezetett. A sofőr társa, a mellette ülő 48 éves szintén szerb férfi volt. A gépkocsiban utasként tartózkodott két – magukat szír állampolgárnak valló – férfi, akik személyazonosságukat, valamint jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A gépkocsi vezetőjét és társát a rendőrök elfogták, és a migránsokkal együtt előállították a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A nyomozók a sofőr, valamint társa ellen embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gyanúsításban szereplő bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában