2023.11.25. 08:02
Olcsóbban kerülhet idén a karácsonyi asztalra a hal - Főként a pontyot és a harcsát keresik Győr-Moson-Sopronban is
A haltermelők ki tudják szolgálni a hazai karácsonyi fogyasztási igényeket, biztonsággal lesz elegendő ponty, harcsa, afrikai harcsa, busa az üzletekben. A kereskedők idén a tavalyinál kedvezőbb áron kínálhatják termékeiket.
Az üzletekben már bő a kínálat. Felvételünkön a Bajcshal üzletének eladója, Szilágyi Dóra.
Fotó: Rákóczy Ádám
A magyar tógazdaságok évente 22–24 ezer tonnányi hal termelésére képesek. Ebből körülbelül évente 15 ezer tonna kerül piacra, ennek 40 százalékát a karácsonyi időszakban értékesítik. A termelt mennyiség 83 százaléka ponty, így az ünnepi asztalra is ez kerül leginkább. Lényegesen jobb évet tudhat maga mögött az ágazat, mint tavaly, amikor a járvány hatásai még nem múltak el, ráadásul a nagy fokú aszály a haltermelést is negatívan érintette.
– Az idei év sokkal kedvezőbben alakult, több csapadék esett, ráadásul csökkentek a takarmányárak és az energiaköltségek. Ennek köszönhetően a szakmai szervezetekkel történt megállapodás értelmében a karácsonyi hal nem lesz drágább, mint tavaly – mondta a Kisalföldnek Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője. Az Agroinform felmérése szerint 10–12 százalékkal még csökkenhetnek is az árak a tavalyihoz képest.
Népszerűsíteni kell
– A hal fontos fehérjeforrás, de a fogyasztása itthon elmarad az európai átlagtól. Ahhoz, hogy jótékony hatását a szív- és érrendszeri megbetegedéseknél érzékeljük, fogyasztásunkat legalább meg kellene duplázni – mondta Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, a megyei horgászszövetség ügyvezetője.
Horváth Zsuzsanna szerint az éttermeknek is nagy szerepük van a halfogyasztás növelésében. A televíziós csatornákon egyre több a főzőműsor, ezeket is fel lehetne használni a népszerűsítésre.
Erősebb marketing
– Ahhoz, hogy jelentősen többet együnk belőle, a jelenleginél erősebb marketingtevékenységre lenne szükség. Különböző rendezvényeken, vásárokon, fesztiválokon, konferenciákon a felvonultatott ételek között meg kell jelennie a halnak is. A termelők pedig elsősorban kóstoltatásokkal népszerűsíthetnék termékeiket – fogalmazott.
A Bajcshal számos étterem és szálloda beszállítója. Változó árakkal várják ők is a vásárlókat, akik elsősorban a pontyot, a harcsát és az afrikai harcsát keresik. A halak mellett a halászlé is kelendő, az egyliteres alap filével és belsőségekkel továbbra is slágerterméknek számít.
Slágertermékek
– Karácsony előtt leginkább a ponty iránti kereslet emelkedik, de az afrikai harcsa már sok területen megelőzi. A kecsege, a tokfélék és a ragadozó halak az ínyencek kedvencei, de a pisztrángot is sokan választják. Nálunk ilyenkor szinte minden édesvízi hal megtalálható, és késztermékeket is kínálunk, például halászlevet, pástétomot, salátát, ecetes halat, füstölt különlegességeket – fogalmazott lapunknak Szilágyi Gábor, a Bajcshal igazgató-elnöke.
Mint mondja: a forgalom karácsonykor többszörösére emelkedik az év más időszakaihoz viszonyítva. Az ünnepek idején a kiszolgálást ezért nem a termés mennyisége befolyásolja, hanem az egyéb feldolgozási és kereskedelmi kapacitások. Ezért javasolják ők is: érdemes korábban beszerezni a karácsonyi menü alapanyagait.
Csökkent a termelői ár
Az Agroinform.hu közleményében azt írja, a termelők idén 10–12 százalékkal tudták csökkenteni a haltermékek árát, így ha ezt a kedvezményt a kereskedelmi láncok is érvényesítik az áraikban, a családok idén olcsóbban juthatnak majd hozzá az ünnepi halhoz. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez végül a fogyasztói árakban is érvényesülhet-e. Ennek megfelelően az élő ponty ára kilogrammonként 1800–2200 forint között alakulhat majd, míg a szeletelt ponty 3500–4000 forint közötti összegbe kerülhet. Az afrikai harcsa filéjének kilójáért 4000 forint körüli összeget kérhetnek a kereskedők, míg a filézett szürke harcsa kilójának ára 7500–8000 forint lehet. Az Agroinform.hu felmérése szerint a lakosság 80 százalékának karácsonyi asztalán idén is jelen lesz a hal.