Kiemelkedő teljesítmény

2022.06.13. 16:54

Gábor Dénes-díjjal ismerték el a Széchenyi István Egyetem professzorát, dr. Zsoldos Ibolyát

A győri Széchenyi István Egyetem élen jár az olyan kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekben, amelyek hozzájárulnak a vállalatok versenyképességének erősödéséhez. Ezt szolgálja a komputertomográfia ipari alkalmazása is, amelynek bevezetésében játszott szerepéért dr. Zsoldos Ibolya professzor, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék korábbi vezetője Gábor Dénes-díjat vehetett át.

Széchenyi-egyetem

Dr. Zsoldos Ibolya professzor a Gábor Dénes-díjjal. (Fotó: Májer Csaba József)

A műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka és a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerését célul kitűző Novofer Alapítvány idén is átadta a holográfia Nobel-díjas feltalálójáról elnevezett, 1989-ben alapított Gábor Dénes-díjakat. Az elismerést dr. Zsoldos Ibolyának, a Széchenyi István Egyetem professzorának is odaítélték, az indoklás szerint elsősorban azért a meghatározó szerepért, amit a komputertomográfia (CT) ipari alkalmazásainak bevezetésében és módszertanának kidolgozásában betöltött.

„A Széchenyi-egyetemre jellemző, hogy a vezetés rendkívül tudatosan tervezi meg a kutatás-fejlesztési és innovációs beruházásokat, figyelembe véve az ipar igényeit is. Ez a szemlélet egyre erősebbé vált 2010 óta, amióta itt dolgozom. Emellett egyre inkább motiválják, elismerik a munkatársak kutatási tevékenységét. Mindennek köszönhető az is, hogy egy évtizede rendkívül korszerű CT-labort tudtunk létrehozni az Anyagtudományi és Technológiai Tanszéken – fejtette ki dr. Zsoldos Ibolya. – A CT a röntgenmérés elvén rétegfelvételeket készít háromdimenziós szerkezetekről. Ezt a gyógyászatban régóta használják, az ipari alkalmazások azonban késve jelentek meg. Mi lehettünk az elsők között nemcsak Magyarországon, hanem a közép-európai térségben is, akik meg tudtuk mutatni a CT ipari alkalmazhatóságát. Ehhez módszertanokat dolgoztunk ki egyedi és általános esetekre. Laborunk szinte megállás nélkül dolgozik nemcsak vállalati megbízások teljesítésén, hanem különböző hazai és európai uniós kutatási projekteken is. Így közvetlen segítjük a térség, sőt az ország gazdaságát.”

A professzor hozzátette: Győr és térsége gazdasági jellemzői miatt elsősorban a járműipari alkalmazásokra koncentrálták tevékenységüket. A labor alkalmas jármű- és gépészeti alkatrészek vizsgálatára, porozitásvizsgálatokra, technológiai ellenőrzésekre, meghibásodási analízisekre és meghibásodási folyamatok rekonstrukciójára egyaránt. Emellett természetesen elektronikai, elektromos alkatészek, összeszerelt szerkezek hibáit is meg tudják keresni bontás nélkül. Mindez nagy segítséget jelent az ipari vállalatoknak.

Dr. Zsoldos Ibolyát meghatotta, hogy Gábor Dénes-díjjal ismerték el tevékenységét. „A díj nemcsak az én érdemem, hiszen közös munkán alapul – mondta. – Köszönettel tartozom az egyetem vezetésének, hogy támogattak és előterjesztettek az elismerésre, a tanszék és a Járműipari Kutatóközpont munkatársainak, valamint családomnak, akik mindig motiváltak arra, hogy újabb és újabb lendületet vegyek.” 

Névjegy - Dr. Zsoldos Ibolya, a Széchenyi István Egyetem professzora, 2010-től 2021 végéig Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének vezetője. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora 2012 óta, valamint az MTA Anyagtudományi és Technológiai Bizottságának tagja. Vezetője a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja anyagtudományi kutatócsoportjának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában