Professzorok

2021.06.19. 09:31

Új professor emeritusok a győri Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem Szenátusa dr. Rechnitzer Jánosnak és dr. Szakál Pálnak professor emeritus címet adományozott. Mindketten több évtizede meghatározó oktatói-kutatói az intézménynek.

Széchenyi István Egyetem

Forrás: SZE

Fotó: Májer Csaba József

Dr. Rechnitzer János a hazai regionális tudomány létrejöttének, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudományrendszerében való megjelenésének egyik megalapozója, iskolateremtője, meghatározó személyisége. Három évtizede kapcsolódik a Széchenyi István Egyetem és jogelődje tevékenységéhez. 1991-ben vezetésével létrejött a Regionális Tudományi Tanszék. A Széchenyi István Egyetem megalakulását követően kidolgozta a közszolgálati alapszak és a regionális és környezetgazdaságtan mesterszak képzési rendszerét. Ugyanebben az időszakban a Közgazdasági és Jogi Kar első dékánja, majd az önálló Gazdaságtudományi Kar első dékánja volt. 2008-tól 2014-ig az egyetem általános és tudományos rektorhelyetteseként tevékenykedett. Az egyetem első, még a jogtudományokkal közös doktori iskolája, majd az önálló Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola alapítója és alapításuktól kezdve azok vezetője volt.

Dr. Rechnitzer János
Fotó: Májer Csaba József / SZE

Dr. Szakál Pál 1982 óta oktat a mosonmagyaróvári karon, ahol 1999-től egyetemi tanárként vezette a Kémiai Tanszéket, 2014-től 2016-ig pedig a Víz- és Környezettudományi Intézetet. 2008-tól 2016-ig dékánhelyettesként a kar oktatási tevékenységét irányította. 2006-ban megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Innovációs Nagydíját. Oktatott tárgyai a kémia, a környezetvédelem, a vízgazdálkodás és a növényvédelem területéhez kapcsolódnak. Publikációnak száma mintegy 300, szabadalmainak száma meghaladja az egy tucatot. Számos nemzetközi kapcsolatot ápol, többek között osztrák, szlovák, brit, finn és dán egyetemekkel és kutatóintézetekkel.

Fotó: Májer Csaba József / SZE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában