Fontos beruházások

2021.03.22. 06:57

Elkezdődhet a fürdő felújítása Csornán

Még idén elkezdődhet a csornai termálfürdő felújítása, átépítése, tudta meg a Kisalföld. Folyamatban van a keleti ipari terület infrastrukturális fejlesztése, illetve a volt Baukom-telepen az új szolgáltató építése is.

Cs. Kovács Attila

A keleti iparterület infrastrukturális fejlesztése is megkezdődött. Fotó: Cs. K. A.

A csornaiak által talán leginkább várt fejlesztés a városban a termálfürdő felújítása, átalakítása. Az elképzelések szerint a munka már nyár végén elkezdődhet. A részletekről dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester tájékoztatta a Kisalföldet.

A keleti iparterület infrastrukturális fejlesztése is megkezdődött. Fotó: Cs. K. A.

– Kormányzati támogatásként 1,3 milliárd forintot kaptunk a meglévő strand rekonstrukciójára. Sok pénz, ám fontos hangsúlyozni, hogy ebből nem csak az úgynevezett látványos elemeket tudjuk fejleszteni. Ki kell cserélni a vízvezető csőhálózatot, mert nagyon rossz állapotban van. Felújítjuk a termálkutat, a gépészet berendezéseit a gépházzal együtt, vagyis tulajdonképpen az egész rendszert. A medencék teljes körű felújítását is ebből fedezzük. Új fogadóépületet építünk, új büfét. Természetesen látványelemeket is tervezünk, például csúszdákat, de lesz játszótér, illetve sportolásra alkalmas terület is – fogalmazott a városvezető.

A polgármester kérdésünkre elmondta: a strand, amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, elképzeléseik szerint nyáron nyitva lehet, ha korlátozásokkal is. Nyár végén azonban már munkaterületté nyilvánítják az ingatlant és elkezdődhet a rekonstrukció. A fürdővel szomszédos, egykori kertészet helyét is fejlesztési területként kezeli az önkormányzat.

– A további fejlesztési tervek elkészítésére kaptunk ugyancsak állami támogatást. Merünk nagyot álmodni, de csak akkorát, hogy azt fenn is tudjuk tartani. Szeretnénk, ha ott is mielőbb megkezdődhetne a munka, ám már a terveztetésre is, a rendkívül komoly összeg miatt, európai uniós közbeszerzési eljárást kell kiírnunk. Ez nyilván hosszabb időt vesz majd igénybe – jegyezte meg dr. Bónáné dr. Németh Katalin.

A tervezett beruházásokról elmondta: a sportcsarnok tervezésére, illetve a helyszín előkészítő munkáira, tereprendezésére szintén támogatást kapott az önkormányzat. „A folyamat elkezdődött, azon vagyunk, hogy minél hamarabb és minél jobb tervek legyenek a kezünkben. Ez­­után egy feltételes közbeszerzési eljárással a kivitelezőt keressük meg, és ekkor már konkrét beruházási költségvetése is lesz a létesítmény építésének. Így együtt, a költségvetést és az elfogadott tervet nyújtjuk majd be a kormánynak, és kérjük, hogy támogassa a beruházást” – fejtette ki a polgármester.

Megkezdődött a munka a volt Baukom-telepen is, ahol szolgáltatóházat építenek, mely többek között a Vilmos Park Kft.-nek is otthont ad. Elindult a keleti ipari terület infrastrukturális fejlesztése, szintén pályázati támogatással. „Nagyon fontos beruházások, melyek várhatóan még idén be is fejeződnek. Elkészültek az új bölcsőde tervei is, rövidesen kiírjuk a közbeszerzést a kivitelezésre”– tette hozzá dr. Bónáné dr. Németh Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában