Szép emberi történet a srácokról, akik a járvány idején kezdték fotózni a madarakat Abdán és most búcsúznak

Mi történt? – kérdeztük a fiúkat.

– Az időjárásnak köszönhetően a talajvíz mindenhol megemelkedett, így azon a területen is, ahova a lest építettük. Fél méter víz alatt állt az építmény, használhatatlanná vált, szét kellett szednünk. A nyakig érő sár miatt a terület renoválása még hátravan – árulta el Mednyánszky Ármin, aki pici gyerekkora óta a természet szerelmese. Nagyapjával járta az erdőt, s bár őt hatéves korában elveszítette, a vele szerzett élmények örökké a szívébe záródtak.

– Mindig akkor éreztem a papám közelségét, amikor kint voltam az erdőben, ezért gyakran jártam ki, hogy közel érezzem őt magamhoz. Felfigyeltem arra, mennyi állat vesz körül. Úgy éreztem, jó lenne megörökíteni őket. Akkor kezdtem el egy kompakt géppel fényképezni – idézte fel a kezdeteket Ármin, aki a véletleneknek köszönhetően megismerkedett Csonka Alberttel, aki egy tó partján, az erdő közepén élve igazán a természet gyermeke volt. Egymásra találtak a természet és a fotózás iránt érzett szeretetükben. A három éve épített leshez való kijárás egy olyan életérzést jelentett a fiúknak, amit talán szavakkal nem is igazán lehet leírni. Most, hogy vége a közös műnek, a fotózást egyikük sem fogja abbahagyni, csak külön utakon folytatják tovább.

– Engem az ember- és termékfotózás kezdett el jobban érdekelni, ezzel vannak komolyabb terveim. Ezért eladtam olyan fotóskellékeimet, amelyek a természetfotózáshoz szükségesek, és abból olyanokat vettem, amelyek a további terveim megvalósításához kellenek majd. Ezek az évek segítettek eldönteni azt, mit szeretnék csinálni, és nagyon jó kezdő alapokat adtak a fotózáshoz – mondta Ali.

– Én maradok a természetfotózásnál, de próbálgatom magamat a stúdiófotózásban is, amihez még megfelelő felszerelés kell. A természetfotózás talán az egyik legnehezebb területe a fotózásnak, itt nagyon meg lehet tanulni az alapokat. A fotózás során elképesztően nagy etológiai ismeretre tettem szert, aminek remélem, hasznát veszem, mert biotechnikai mérnök szeretnék lenni, a gödöllői egyetemre készülök. Olvastam szakirodalmat, és megfigyeléseket is végeztem, hiszen alapvető ismeretek kellenek azokról az élőlényekről, amiket fotózunk.

Nagyon hálásak vagyunk azért is, hogy komoly fotósoktól tanulhattunk a lesnek köszönhetően. Nagyon sok élményt, barátságot, kapcsolatot hozott nekünk a madárfotózás. Nekem nagy önismeretet, türelmet, nagyon mély spirituá­lis élményt is adott. A kitartást tavaly nyáron tanultam meg abban a két és fél hónapban, amikor nyusztot fotóztam. Olyan közeli kapcsolatba kerültem az állatokkal, hogy el is neveztem őket Ricknek és Joe-nak. Dobtam nekik szőlőt, szóltam nekik, és volt, hogy már jöttek is. A térlátásom is nagyon sokat fejlődött, köszönhetően annak, hogy több lest is építettünk – árulta el Ármin.

– Minden pillanatunkra mosolyogva tudunk visszagondolni, minden állathoz, képhez van valami sztorink. Olyan madárfajok nevét tanultuk meg, amikről addig sohasem hallottunk. Van egy fajlistánk, 52 madárfajt sikerült megfotózni. Ez egy elég nagy szám. Harkályból egy kivétellel, amelyik csak a Bakonyban él, mindent megfotóztunk. Hamvas küllőre nem is számítottunk, amikor egyszer csak megjelent. Rengeteget fejlődtünk a fotózásban is. Már a kezdetekben találkoztunk a példaképünkkel, Tar Gergővel, akitől sokat tanultunk, és ráadásul még egy kisfilmet is forgatott rólunk – mesélte mosolyogva Ali.

S hogy mi történik a fotókkal? Nos, a fiúk nem versenyre, kiállításra szánják. Gépeiken rendszerezik, külön gyűjtik a legkedvesebbeket, s azokat, amelyekre a legbüszkébbek.