Karácsonyi népszokások emlékezete - A nagy ménfői bötlehemes és Szállást keres a Szent Család

– Milyen emlékeket őriz a régi karácsonyokról? 
– Gyermekkorom adventjait idézi fel a harangok hívó szava, amelyre válaszolva esténként a ménfői templomba igyekeztünk nővéremmel. Orrunkra szállt egy-egy „égi dunna pehely”, és nap mint nap befogadtuk a szállást kérő Szent Családot. Boldogan mentünk, hogy Jurek Marika néni kántorunk segítségével feleleveníthessük a betlehemi történetet, elénekelhessük Szűz Mária és Szent József szerepét. Eszembe jutnak a gyermekkori szentesték is, amikor édesanyám a fenyőfára függesztett harangocska „csendes éj”-ével jelezte, hogy megjött a Jézuska. 
– Milyen szokásokat sikerült fellelnie szűkebb szülőföldjén kutatásai során? 
– A betlehemezés a legnépszerűbb karácsonyi paraszti misztérium, pásztorjáték. Szülőfalumban, Ménfőn is élt ez a karácsonyi népszokás és 1990-ben felgyűjtöttem a „nagy bötlehemesnek” nevezett karácsonyi játékot. Szereplői közül ma már sajnos senki sem él. Arra a kérdésemre, hogy miért ménfői és miért „nagy bötlehemes”-nek hívják, adatközlőimtől azt a választ kaptam, hogy a nagyobbak, az idősebbek, úgy 16–17 éves legénykék vettek részt benne. Sok csoport járta a falut, és Csanakon más csoport is ment a Jézuskát köszönteni. 

– Süveges Jusztinia szakdolgozatából tudjuk, hogy „…a betlehemezés szövege Ménfőn és Csanakon ugyanaz vagy kisebb módosításokkal ugyanaz volt. Aztán az 1950-es évek elején Csanakon a »tréfás« elemek kezdtek benne dominálni, míg Ménfőn továbbra is a régi szöveg szerint történt a betlehemezés.” 

A betlehemes 1945 körül kihalt, a szokás feledésbe merült. Szereplői megnősültek és a politikai helyzet sem kedvezett a szokás fennmaradásának. 1990-ben lejegyeztem ezt a szokást, aminek szövegét és dallamát közölte a helyi Hegyalja újság decemberi száma. Az írást olvasta Erdélyi Tibor, az abban az évben alakult helyi cserkészcsapat vezetője, és betanította a cserkészcsapatának. Édesapám boldogan mesélte, hogy újból járnak a betlehemesek. Erdélyi Tibor akkor népművelőként tevékenykedett Ménfőcsanakon, éveken keresztül a karácsonyi tábor részeként járták ismét a falut a cserkész betlehemezők, majd néhány év múlva a csapat tagjai felnőttek és szétszóródtak. Ez a szép szokás azonban ma is él szerencsére. 2004-ben „A nagy ménfői bötlehemes” pásztorjáték bemutatójára invitált egy meghívó a ménfői Bezerédj-kastély pincéjébe. A szokást akkor az általános iskola színjátszó csoportja mutatta be, 2006 óta pedig a Marcal néptáncegyüttes vette át, amelynek vezetője, Klauz Balázs még a cserkészként játszotta a pásztor szerepét. 

A lényege, ugyanúgy, mint máshol, az, hogy karácsony előtt kilenc nappal más-más család fogadja be jelképesen a Szent Családot, illetve annak képét. Az országszerte elterjedt szálláskeresés szokásában a képet megszentelték vagy megszenteltették a pappal, és természetesen a befogadó család tagjai gyóntak és áldoztak is. A felszentelt képet a befogadó család házi oltárára helyezték, majd az összegyűlt közösség együtt énekelt és imádkozott. A „szentcsaládjárás”, máshol „szentcsaládkilenced” befejeztével a következő adventig a kép a templomba vagy valamely családhoz került. 
Ménfőn a szokás helyszíne bővült a templommal. Az asszonyok nem a családoknál gyűltek össze, hanem először a templomba mentek. Karácsony előtt kilenc nappal, 15-én az esti mise után „fogadták be a Szent Családot”. Mindennap más-más család volt a befogadó. A templom Jézus Szíve-oltárára helyezték a szentképet, mely a szamárháton ülő Máriát és jegyesét, Szent Józsefet ábrázolta. A befogadó család az első padban ült. A szólisták és a kórus éneke után a plébános úr átadta a szentképet a befogadó családnak. A szólisták, akik általános iskolások voltak, minden este cserélődtek. A „Szállást keres az Szent Család” szövegét és dallamát plébánosunk, Farkas Antal Simon József koroncói plébánostól kapta, akinek elmondása szerint abban az időben is élt ez a szokás a környéken. Plébánosunk 1976-ban történt halálával a szokás feledésbe merült. Gyömörén is gyűjtöttem ebből az ájtatossági formából szép változatot. Ott korábban, az 1930-as évektől az 50-es évekig élt ez a szokás, amelyet Dukkon Dezsőné, Márta élesztett újjá. 

A kórus szövegével kívánok áldott ünnepeket!