Sok, kevés?

Petrik József

Régen elmúlt az a világ (az ötvenes évekről beszélünk), amikor egy-egy jobb labdarúgóért például a Bányász-csapatok néhány csille szénnel fizettek. Ezt a tarifát akkoriban könnyedén állhatták Tatabányán, Pécsett, Dorogon vagy Salgótarjánban. Kis hazánkban az idő múlásával sem nőtt jelentősen a honi élvonalban a focistákért leszurkolandó összeg. Olykor egy-két garnitúra sportfelszerelés, néhány pár focicsuka is megtette. Mert ez mégiscsak elegánsabb volt, mint egy vagon brikett.

Aztán jöttek az üdültetések, amikor egy „balatoni nyárral” honorálta az egyik klub a másiknak, hogy elengedte egy csatárát vagy középpályását… Persze külföldi utak is becsúsztak, ám azokon többnyire csak az egyesület elnöke és neje vagy barátnője vehetett és vett is részt.

Az átigazolások terén akkor léptek szintet a csapatok, amikor már az „engedékeny” klub együttesét a vásárló befizette egy-egy edzőtáborozásra. Időközben persze a játékosszerződések is módosultak. Már az aranylábúaknak, de még a sutáknak sem volt elegendő a háromszori meleg étkezés ígérete vagy egy rend ruha. 

A kiszemeltet tanácsi lakással, esetleg egy jó Zsiguli- vagy Wartburg-kiutalással csábította magához az új klubja.

Később felpörögtek az események. Nyugat-Európában megindult a szó szerinti játékosvásárlás. Mindenkinek megvolt az ára, és azt el is kérték. Emlékszem, amikor az első dollármilliós eladás történt, a sportújságok címlapján egymás múlták felül a hangzatos címek. De hamar elérkezett a futballvilág tízmillió dolláros tételig. Az euró megjelenésével beköszöntött a százmillió euróért szerződtetett labdarúgók korszaka is.

Az Ibériai-félszigetről induló őrület gyorsan átterjedt a brit szigetekre. A milliárdos angol klubok szinte korlátlanul szórták a pénzt. Olykor valóban szórták, ki, az ablakon. De a klubok krőzusi tulajdonosait sokszor ez sem érdekelte. A csapatuk világhírneve, kupa- és bajnoki győzelmei minden észszerű költekezést felülírtak. Az idén erre talán a legjobb példa az a Chelsea, amely 82,5 millió eurót költött Fofanára, 55 millió fontot Cucurellára és 55 millió eurót Sterlingre…

És, ha már itt tartunk, a londoni klub most a női futballcsapatát is egy rekord­összegű igazolással, a dán válogatott Pernille Harderével erősítette meg. A németországi Wolfsburgtól érkező csatárért a londoni kékek – állítólag – 300 ezer eurót szurkoltak le. Hogy ez sok vagy kevés, döntse el az olvasó. Ám az tény, hogy a „férfi” Chelsea az új fiúkra ennek több mint az ezerszeresét költötte.