Kihagyhatatlan lehetőség

2021.03.28. 12:00

Fiatal muzsikusok jelentkezését várja a Régi Zenei Napok

A Filharmónia Magyarország kurzusain nemzetközi hírű előadóktól tanulhatnak a résztvevők.

A tervek szerint idén nyáron, július 3-tól 10-ig újra megrendezik Vácott a Régi Zenei Napokat. A programsorozat keretein belül a régizenét kedvelő közönséget magas színvonalú koncertek várják, a fiatal zenészek pedig a szakma legnagyobb professzorainak kurzusain is részt vehetnek. A jelentkezéseket május 28-ig lehet elküldeni a régizene nemzetközi hírű előadóinak.

A 37. Régi Zenei Napok kurzuskínálata

Az énekesek mesterkurzusán Elisabeth Scholltól és Kovács Ágnestől tanulhatnak az érdeklődök. A nemzetközileg elismert két előadó és professzor többek között a német barokk repertoár, a Bach- és Telemann-féle kantáta-áriák, a recitativok és a német szövegtechnikai formálás témájában készül az alkalomra. A jelentkezéshez az előadók egy barokk és egy klasszikus művet bemutató videót is kérnek a hallgatóktól.

A fuvolások mesterkurzusának tanára Balogh Vera lesz, aki a hazai régizenei élet meghatározó fuvolaművésze. Repertoárja a barokktól a kora romantikáig terjed. Ezen a nyáron a hallgatók elsősorban a berlini szonátákról és kamaraművekről tanulhatnak tőle. A jelentkezés barokk és modern fuvolával egyaránt lehetséges.

A furulyás mesterkurzus professzora, Sheng-Fang Chiu szólistaként, kamarazenészként és tanárként is jelentős szerepet tölt be a mai klasszikus zenei életben. Szóló- és kamarajátékát Európában és Ázsiában is elismerik. A tajvani származású művésznő a német és az olasz barokk zeneművek világába kalauzolja diákjait a Régi Zenei Napokon.

A hegedűsök mesterkurzusán idén a 17-18. század zenéjének szaktekintélyétől, Simon Standage hegedűművésztől lehet majd tanulni, aki a világ számos országában ismert szólistaként és kiváló kamarazenészként is. Vácott a jelentkezőknek a barokk szonátákról, versenyművekről és a klasszika korai szakaszának vonósnégyeseiről tartja majd előadásait.

A fortepiano művészeinek mesterkurzusán a fiatal zenészeket Malcolm Bilson zongoraművész, a régizenei mozgalom egyik úttörője várja, aki munkásságával azon fáradozik, hogy a fortepiano visszakerüljön a koncertek repertoárjába és a lemezkiadók is nyissanak a régizene irányába. A Régi Zenei Napokon a klasszika zeneszerzőinek műveivel ismerteti majd meg a közönségét.

A kamarakurzuson az idei évben Vashegyi Györgynek, a régizene kiemelkedő szakértőjének és kiváló előadójának vezetésével vehetnek részt a hallgatók. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke barokk énekes és hangszeres témában fogja megtartani előadását az érdeklődőknek.

Így jelentkezhet

A Filharmónia Magyarország honlapján elérhető jelentkezési lapokat kitöltve legkésőbb május 28-ig az [email protected] címre lehet elküldeni. Május 3-ig a jelentkezők számára a szervezők 20 százalék kedvezményt is biztosítanak a kurzus árából.

További információk a Régi Zenei Napokkal kapcsolatban a filharmonia.hu weboldalon olvashatóak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában